25 éves lett az ASTI Bababolt
25 éves lett az ASTI – Minden, amire a babának és az anyukának szüksége lehet
Immár 25 éve, hogy az Andrea Kft. apró családi vállalkozásként megkezdte működését, nem sejtve, hogy mára Magyarország egyik legjelentősebb baba- és gyermekruházati cégévé növi ki magát. Az immár piacvezető ASTI márka, melyet 2005-ben kapcsoltunk be az Andrea Kft. életébe, sokak fejében a bébi- és gyermekruházat szinonimájaként él – sőt, még ennél is többként. Az ASTI-nál a vevők mindent megtalálhatnak, amire a gyermekvállalás előtt, majd a szülés után az apróság fejlődési szakaszait követve csak szükségük lehet: legyen szó akár ruhákról, játékokról vagy a babának és a felcseperedő gyereknek szükséges egyéb kellékekről.
ASTI – Minden, amire a babának és az anyukának szüksége lehet
Garázsból a piacvezetésig
Immár 25 éve, hogy az Andrea Kft. apró családi vállalkozásként megkezdte működését, nem sejtve, hogy mára Magyarország egyik legjelentősebb baba- és gyermekruházati cégévé növi ki magát. Az immár piacvezető ASTI márka, melyet 2005-ben kapcsoltunk be az Andrea Kft. életébe, sokak fejében a bébi- és gyermekruházat szinonimájaként él – sőt, még ennél is többként. Az ASTI-nál a vevők mindent megtalálhatnak, amire a gyermekvállalás előtt, majd a szülés után az apróság fejlődési szakaszait követve csak szükségük lehet: legyen szó akár ruhákról, játékokról vagy a babának és a felcseperedő gyereknek szükséges egyéb kellékekről.
1992-ben még mindössze egy aprócska garázs adott otthont a kis családi vállalkozásunknak: a cég akkor még csupán a megálmodott babaruhák tervezését vállalta magára, ám az évek múltával szép lassan növekedni kezdett. Először a szabászatot, majd fokozatosan a gyártás minden egyes mozzanatát saját kézbe vettük, hogy magyar családoknak munkát teremtve hazai termékeket tegyünk elérhetővé a vásárlók számára. Előbb egyre nagyobb üzletekbe, majd 2015-ben egy önálló, mindent egy helyre gyűjtő telephelyre költözve végül Magyarország legnagyobb bébi- és gyermekruházati cégévé fejlődtünk.
Komplex munkafolyamat
Az Andrea Kft. és az ASTI márka célja és küldetése az első perctől kezdve az volt, hogy a babatervezés pillanatától végigkísérje egy új élet világra jöttét, fejlődését, segítse a kismamákat és az egész családot kiváló minőségű termékeivel és szolgáltatásaival. Cégünk és minden egyes dolgozónk hitvallása, hogy csakis a legjobb lehet elég jó, ezért minden termékünket magas minőségi elvárásoknak megfelelve gyártjuk.
Ahhoz, hogy minden egyes termék esetében biztosítani tudjuk a lehető legjobb minőséget, az első mozzanattól az utolsóig mindent saját kezűleg készítünk és ellenőrzünk. Alapos kutatómunkát és ötletelést követően, az aktuális trendeket is figyelembe véve, saját szakembereink tervezik meg a különböző mintázatokat, majd a szitázó és szabászati műhelyben párhuzamosan folytatva a munkát előkészítik a gyártást, hogy végül szintén saját munkatársaink segítségével létrejöhessenek a ruházati termékek. Az összetett munkafolyamat természetesen alapos minőségvizsgálattal zárul, így garantálva, hogy valamennyi darab a lehető legjobb minőségben kerülhessen az áruházaink polcára vagy a vásárló kezébe.
Kifogástalan minőségű alapanyagok
A legnagyobb volumenben gyártó magyar bébi- és gyermekruha cégként az ASTI évente 500 000 terméket állít elő: minden darabot olyan gondossággal alkotunk meg, mintha saját gyermekeinknek készítenénk azokat. Nagy hangsúlyt fektetünk már az alapanyagok kiválasztására is; Törökországból érkeznek a finom méteráruk: különböző pamut, kötött-hurkolt és pamut/pes, szövött kelmék, valamint patentok, szalagok, gumik és díszítők, melyek mindegyike kíméli a gyermekek bőrét. Svájcból bőrbarát, az egészségre ártalmas anyagokat nem tartalmazó, a Disney által is elfogadott vizes bázisú festékeket rendelünk a szitanyomáshoz, a hímzőcérnákat Németországból, a szövött címkéinket pedig Thaiföldről kapjuk. Így még az érzékenyebb bőrű babák is mindenféle veszély nélkül viselhetik az ASTI egyes darabjait.
Bár a gyermekek egészsége és boldogsága az elsődleges, a cég nem hagyja figyelmen kívül a nagyobb volumenű, globális értékeket sem. A gyártás során környezetvédelmi és humánökológiai szempontok is kiemelt hangsúlyt kapnak.
Remek ár-érték arányú, trendi termékek
Egy sikeres vállalkozás kulcsa az állandó megújulás. Éppen ezért állandóan törekszünk rá, hogy a már befutott sikertermékek mellett a legújabb divat is megjelenjen kínálatunkban. Termékeink követik a nemzetközi és hazai trendeket, változatos, divatos színvilág és kiváló anyagminőség jellemzi őket – a design és a minőség egyaránt megkülönbözteti az ASTI ruhákat a Távol-Keletről származó import daraboktól. Tény, hogy magyar termékként ezek a ruhák drágábban kerülnek a piacra, de a kiváló minőségű alapanyagok és a rendkívül rugalmas gyártás mégis remek ár-érték arányú produktumot biztosít vevőinknek. Csakúgy, ahogy a legnagyobb divatmárkák, az ASTI is időről-időre szezonális kínálattal jelentkezik. A szezonális termékcsoportok folyamatosan bővülő kínálata mellett népszerű, közkedvelt termékeinket is folyamatosan raktáron tartjuk.
Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy a gyerekek életében állandóan egymást váltó kedvencek megjelenjenek az egyes termékeken. Ruháinkat épp ezért mindig az aktuálisan népszerű mesék figurái díszítik. A cég valamennyi dolgozójának nagy büszkeségre ad okot, hogy olyan rajzfilmgyártó stúdiók mellett, mint a Warner Bros. (pl. Batman, Superman, Tapsi Hapsi, Csőrike, Taz) és a Universal (pl. Kis kedvencek titkos élete, Minyonok), a világ egyik legnagyobb kreatív birodalma, a Disney (pl. Mickey egér, Minnie egér, Hercegnők, Donald és Daisy kacsák, Szörnyecskék, Jégvarázs, Micimackó, Verdák, Repcsik, Szófia hercegnő) is hivatalos márkakereskedő partnerévé fogadott minket. A licenszes termékek magas aránya egyértelműen kiemeli az ASTI-t a hazai gyártók köréből, terveink között mégis az szerepel, hogy kínálatunkban bővítsük ezen modellek mellett a saját designnal készített ruhák arányát.
A babatervezéstől a felcseperedésig
Az ASTI nem válhatott volna piacvezető céggé, ha nem tűzi ki céljául, hogy a lehető legtöbb korosztály minden területre kiterjedő igényeit próbálja meg kielégíteni. Az alapruházat mellett hálóruházat, szabadidő ruházat és persze az éppen aktuális trendeknek és szezonnak megfelelő, divatos bébi, lányka és fiú ruhákat is kínálunk. Széles méretválasztékunknak köszönhetően termékeink az újszülöttkortól a kamaszkor végéig kísérik a gyermekeket: bébiknek 56-98 centiméterig, nagyobbaknak 104-164 centiméterig választhatnak szebbnél szebb darabokat szüleik. Nálunk minden baba felöltözhet – s ez alól nem képeznek kivételt a koraszülöttek sem: a kis súllyal született babák kényelmes öltözékéről sem feledkeztünk meg, számukra már 44-es mérettől kaphatók rugdalózók és kombidresszek.
Miután vállalatunk vezetői és munkatársai között is megannyi szülő található, akik saját bőrükön tapasztalták meg, milyen rengeteg dolog beszerzésére kell felkészülni a gyermek érkezésétől kezdve egészen addig, míg el nem hagyják a családi fészket, ezért mindig szem előtt tartjuk, hogy kínálatunkkal a lehető legnagyobb terhet vegyük le a szülők és a leendő szülők válláról. Ezen elv mentén nemcsak a gyerekek, de a várandós kismamák igényeit is igyekszünk kielégíteni: speciális fehérneműinkkel és fürdőruháinkkal szeretnénk megkönnyíteni számukra a terhesség kilenc hónapját, majd a kis családtag érkezése után felmerülő problémákra is kínálunk megoldásokat.
Minden, amire csak szükség lehet
Épp ezért a cég nem áll meg a ruházati termékek gyártásánál: másik fő profilunk olyan eszközök forgalmazása, melyekre a szülőknek és a babáknak egyaránt szükségük lehet. Különböző bababútorokat, például ágyakat, pelenkázókat, járókákat és természetesen dekorációs eszközöket is kínálunk, a szülők a biztonságos és kényelmes közlekedéshez megtalálják a felhozatalban a babakocsikat, autós gyermeküléseket és hordozókat, de cégünk nem feledkezik meg az etetéshez szükséges kellékekről, továbbá az olyan nélkülözhetetlen biztonsági eszközökről sem, mint a légzésfigyelő vagy a leesésgátló.
Az igazán boldog gyermekkor nem jöhet létre a csöppségek számára olyannyira kedves játékok nélkül sem. Az ASTI a legelső naptól kezdve gondoskodik a gyermekek vidám mindennapjairól: a csecsemők számára kialakított rágókáktól és zenélő forgóktól kezdve jelen vagyunk a gyerekek életében, hiszen minden korosztály számára megfelelő készségfejlesztőket kínálunk. A kicsik és nagyok kedvenc plüssállatai mellett kimondottan fiúknak vagy lányoknak készült játékok közül is válogathatnak a szülők.
Országszerte több bolttal és online is jelen
Ma már munkatársaink számára is hihetetlenül távolinak tűnik az az időszak, amikor még egy aprócska körúti üzletben elfért a teljes kínálat, hiszen mostanra az ország több pontján is megnyitotta kapuit az ASTI Bababolt, többek között Baján, Miskolcon és Siófokon is. A legnagyobb előrelépést mégis az jelentette számunkra, amikor útjára indítottuk az ASTI webáruházát. Míg korábban csupán a viszonteladók válogathattak kínálatunkból, addig ma már az online felület segítségével bárki az országban, sőt akár a világ bármely pontján is könnyedén megvásárolhatja az ASTI minőségi termékeit.
Az online vásárlásoknak köszönhetően sokszorosára nőtt a cég forgalma, ráadásul így lehetővé vált a vásárlókkal való személyes kapcsolat kialakítása is. A rendszeresen érkező pozitív visszajelzések munkatársainkat még odaadóbb munkára ösztönzik. Az ASTI egyik legfontosabb alapelve a korszerű, gördülékeny kiszolgálás megteremtése. Igyekszünk a lehető legkényelmesebbé tenni vevőinknek a válogatást széles kínálatunkból.
Társadalmi felelősségvállalás
Az ASTI több mint gyártó, kereskedő cég – igazi partner a gyermekvállalásban. Saját tapasztalatból tudjuk, hogy egy új élet gondozása hatalmas felelősség, olyan életfeladat, ami a mai leterhelt világunkban nem érheti felkészületlenül a leendő szülőket. Hogy magabiztosan várhassák az új családtagot, hozzáértő szakembereink várják kérdéseiket, de rendszeresen szervezünk ingyenes tájékoztató előadásokat is. Vargyai Dia védőnő laktációs/szoptatás tanfolyamot tart az érdeklődőknek, Dr. Agócs Zsófia pedig a születéstől az első év végéig kalauzolja a kismamákat, felkészítve őket mindazokra a lehetséges problémákra és élethelyzetekre, melyekkel szembesülhetnek ezen időszak alatt.
Bár kétségkívül üzleti vállalkozásról van szó, számunkra a társadalmi felelősségvállalás éppoly fontos, mint a profit termelése. Cégünk küldetésének tekinti, hogy ne csak azokat a babákat kísérhesse végig útjukon, akik olyan szerencsések, hogy jó körülmények között növekedhetnek – fontosnak tartjuk, hogy segítsük a rászoruló, nehéz sorsú családokat is. Évente több alkalommal juttatjuk el adományainkat nevelőintézetekbe, a KORE Koraszülött Alapítványhoz, a Világítótorony Alapítványhoz és rászoruló családokhoz is. Karitatív tevékenységünkkel igyekszünk példát mutatni más vállalkozások számára is.
Egy vidám csapat
Ez a szakmailag és emberileg elkötelezett vállalkozás nem jöhetett volna létre egy olyan odaadó csapat nélkül, melynek tagjai szinte már családként tekintenek egymásra. A szakmai megbecsülés mellett személyes támogatást is nyújtunk egymásnak. Az így megteremtett légkörben munkatársaink a gyártás minden egyes folyamatában az alkotás örömére lelnek, az eredmény pedig a már jól ismert, megbízható minőség, a gyermekek és a felnőttek mindennapjait egyaránt megkönnyítő kínálat. Bízunk benne, hogy az ezáltal megszületett vidámságot sikerül termékeink által vásárlóink hétköznapjaiba is becsempésznünk.