Advent első vasárnapja
Ma belenyújtózkodtam igazán ebbe a reggelbe...
Advent első vasárnapja van.
Úgy döntöttünk a családommal, hogy mi ebben a pár hétben megpróbálunk elvonatkoztatni attól a világtól, ami kint folyik/ történik.
Nem ilyen "kamu boldogságról" beszélek és nem is struccpolitikát szeretnénk folytatni, hanem arról, hogy tanuljunk meg lenni, elfogadni és a jövő izgalommal teli ködös homályában várakozni.
Nem mondom, hogy sikerülni fog, hogy ne hasson ránk a külvilág, de igyekszünk majd...
Az adventi időszak és a várakozás, kislány korom óta nagy szerepet játszik az életemben. Igaz, a türelemmel mindig nagy bajom volt. Talán az elmúlt két év hozta meg azt a felismerést, hogy várakozni valamire, vagy valakire, annyira nem is olyan rossz dolog.
Vágyni, majd megkapni.
Várni, majd megérkezik, megtörténik, eljön.
Amióta csak megszületett a lányom, azt mondogatom neki, hogy keresse minden napban a csodákat.
Ovi előtt, ovi után, napközben, hétvégén, elalvás előtt, reggel, este.
Mindig.
Várja és hirtelen majd meglátja.
Nyilván fogalma sincs, miről beszélek, de tudom, hogy úgyis megragad majd benne valami.
Talán. Vagy nem.
De én akkor is elmondom neki, mert én hiszek bennük.
Ezeket a csodákat, inkább igazi “emberi pillanatoknak” nevezném.
Figyelem! Kérem azokat, akik nem hisznek a csodákban, azok ne bántsák azokat, akik igen. Nem a mesékről, nem az illúziókról, varázslatokról beszélek most.
Arról, hogy a világunk nem minden esetben egy rossz hely.
Lehet csodálatos is.
Lehet emberibb is.
Nézd meg!
Itt van advent, ilyenkor valahogyan mégis mindenki olyan "más".
Tudunk együtt ünnepelni, lenni, létezni, várakozni és nem beszélve arról, hogy hinni.
Hinni a várakozás erejében.
Az öröm erejében. A csoda erejében.
Így hát, mikor ma este meggyújtod az első gyertyát, akkor kérlek egy picit tedd le az egódat, a rosszindulatodat, a kegyetlenségedet, a makacsságodat és a türelmetlenségedet, majd egy picit várj...
“Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.”
(Márai Sándor)
Áldott várakozást nektek!
Kriszta
