Anya lemerül...
Amikor már meggyőződéssel mesélem mindenkinek, hogy mostanában sokkal kevesebb huncutságot követnek el az ikrek, akkor pár nap leforgása alatt olyan dolgokat tesznek, amiből jól látszik, hogy ők 100 %-on pörögnek, míg nekem ezektől lassan lemerülnek az energiakészleteim. Próbálom magam szinten tartani egy kávéval, bár a kávésbögre mérete napról-napra nő, lassan a söröskorsó lesz a mérték.
Az ikrek ágyneműjének kimosásakor a kókuszmatracot gondosan állítva, a falnak támasztva helyeztem el a kiságyban, nehogy elérjék. Persze kihívásnak vették. A mosogatás végeztével arra értem be a szobába, hogy apró vattapamacsoknak látszó gombóckák hevernek mindenütt. Beljebb lépve rajtakaptam Borókát, amint a tanulóasztalt lépcsőként használva a kókuszmatracot fedő puha fehér réteget tépkedi.
Egy ínycsiklandozó eperhalom sem kerülte el a figyelmüket, sajnos gyorsan az ikrek látókörébe került. A mosókonyhában 3 ruha összehajtogatása után feltűnt a gyanús csend. Alig mertem visszamenni a nappaliba, pedig nem is sejtettem, hogy mennyire rosszak voltak. A fehér (FEHÉR!) kanapén álltak, kezükben egy-egy félbeharapott lédús eper, miközben a szájukból a ruhájukon keresztül az ülőgarnitúrán landolt az élénkpiros gyümölcslé. A kanapé körül sok-sok ledobott félbeharapott eper, de a csúcspont kétséget kizáróan az volt, amikor megpillantottam a szőlőtaposást kenterbe verő kanapéba történő epertaposás eredményét. Ritkán kapok egyszerre idegösszeomlást, sírógörcsöt és pánikrohamot, de ezen a ponton ez is megtörtént. Remélem, maradt még valamennyi szövet az ülőgarnitúrán, annyit dörzsöltem, hogy eltüntessem a foltokat.
Egy alkalommal sütit sütöttem a délután érkező vendégeknek, mindezt nyugodtan tettem, mert olyan jól eljátszottak a gyerekek. Sajnos nyitva hagytam az összetevők kihordása közben a kamra ajtót, és nem sokkal később már csak a „valami kiömlött” hangra lettem figyelmes. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy aznap nem mákos sütit fogok készíteni, ugyanis Beni az egész csomag mákkal beterítette a kamrát…
Szintén Beninek köszönhetem az új frizurámat. Történ ugyanis, hogy Beni ölelésre tárta karjait, és én nem láttam meg a kezében leselkedő veszélyt, egy bekapcsolva hagyott, járó kerekű kisautót. A pillanat törtrésze alatt tekerte be a hajam. Teljes lelki nyugalommal kapcsoltam ki, mert azt hittem, csak simán letekerem róla a hajam. Hát nem így történt, ráadásul pont nálunk voltak azok a vendégek, akiknek a nem mákos süti készült. Senki nem boldogult a hajam megmentésével, ezért sajnos csak az olló tudott segíteni.
Valószínűleg összehangolt támadást akart intézni ellenem Beni, mert az autós sztori után másnap ismét ölelésre tárta karjait, és ahogy közeledtem felé, valami különösen érdekes dolgot láthatott, mert olyan hirtelen mutatott rá, hogy még a reflexemnek sem volt ideje bekapcsolni, hogy önkéntelenül becsukjam a szemem. Úgy belenyomott a szemembe, hogy még púp is kialakult a szemgolyómon amellett, hogy vérvörös lett az egész, a környéke viszont lila. Ez azóta még nem sokat javult, ezért jelenleg mindenhol napszemüveget hordok, hogy elfedjem az új színeimet. Igaz, hogy sokat nem látok, de legalább mások sem látják, hogy elbánt velem a legkisebb gyerkőcöm.
Nem tudom, hogy van ennyi mindenre energiájuk, szívesen kivenném belőlük néha az elemet, hogy egy kis időhöz juthassak, amíg én is feltöltöm az energiakészleteimet.
