Baba biztonság...avagy hogyan védjük meg lakásunk a babáktól..vagy fordítva?
Amikor egy baba az igazán aktív, felfedező időszakába lép, a létező összes figyelmet arra kell összpontosítani, hogy a világ felfedezése közben ne essen baja. Az ikreknél nekem ezt duplán kell kiviteleznem, ami hosszú távon igencsak fárasztónak bizonyul.
Amikor a kicsik elindultak feltérképezni a lakást, még nem volt nehéz dolgom: a fiókok fogantyúját nem érték el, én pedig minden veszélyt jelentő tárgyat eltávolítottam a közelükből. Akkor még csak egymás haját tudták meghúzni, illetve a nyafogás fő oka legtöbbször az volt, hogy egymást nem kikerülve, hanem egymás hátán keresztül közlekedtek.
Amikor elkezdtek négykézláb mászni, akkor még egy szinttel feljebb kellett pakolnom mindent, ami veszélyes lehetett. Ugyanakkor már élénk érdeklődést mutattak a fiókok tartalma iránt, így megfontolás tárgyává tettem a gyerekzárakat. Amikor rendszeresen kipakolták a kis ruháikat és sapkáikat a szekrényből, majd próbálták felvenni, az ugyan cuki volt, de bosszantó. A gyerekzárak felszerelésének megfontolásból végül akkor lett megvalósítás, amikor Beni egy üveg étolajat emelt vészjóslóan a feje felé, és kezdte megbillenteni. Időben sikerült megakadályoznom az aranyszínű olajesőt, de a gyerekzár nem várhatott tovább.
A zárakkal nem kötöttem mély barátságot, mert a felszerelésük után élhetetlenné vált a konyha. Ráadásul az első napokban teljesen megfeledkeztem róluk, így a fiókok nyitásakor mindig meglepődtem, hogy miért nem nyílik. A két baba miatt általában nagyon gyorsan kell minden, és időrabló tevékenységnek tűnt a zárak nyitogatása. Nem szerettem használni, ezért előtérbe kerültek a felső szekrényben lévő dolgok, a zárral felszerelt fiókokban lévőket inkább mellőztem. Nemrég az egyik alsó fiókot egy fél percre nyitva hagytam, mert úgyis rögtön kellett még valami onnan. Mire visszafordultam, Beni ott állt egy felbontott kristálycukorral a kezében. Úgy néztünk mélyen egymás szemébe, mint a westernfilmekben a párbajozó cowboyok, és a hangos „neeeeeeeeee” kiáltásom ellenére az egészet a szemem láttára beleborította az elég sok mindennel megpakolt fiókba.
Az egyik fiók a gyerekzár ellenére sokszor ki volt húzva. Azt gondoltam, hogy nem csukhattam vissza rendesen, de kifigyeltem, hogy a Beni ólálkodik ott mindig. Odafigyelve becsuktam alaposan, de neki valahogy sikerült rájönni a nyitjára. Két hétig lestem, hogyan nyithatja ki a gyerekzárat a 16 hónapos babám, mire kiderítettem: oldalra megbillenti, és úgy kiakasztja. Ravasz!
A konnektorok sincsenek biztonságban a babáktól, amik a védőzárral együtt sem hagyták nyugodni a fantáziájukat, így állandó konnektorőrjáratot tartok, hogy biztosan rajtuk van-e a zár. Pontosan tudják, hogy nem szabad oda nyúlkálni, de sosem tudnak neki ellenállni. A magaslati levegő is nagyon vonzó lehet számukra, mert minden tiltás és elhárítás ellenére folyton kilátónak használják a kanapé tetejét. Ez eleinte elég veszélyes volt, mert csak felfelé tudtak mászni, és az egyensúlyérzékkel is hadilábon álltak. Egy fél pillanatra sem lankadhatott a figyelmem, mert akkoriban nagy esések lettek volna, ha nem rohanok mögéjük azonnal testőrködni. Azóta megtanultak lemászni is, így a legnagyobb megnyugvásomra biztonsággal tudják használni.
Amióta sétálnak, lehetetlen mindent még magasabbra pakolni a „veszélyzónából”, mert akkor mindent csak létrával érnénk el. Eltüntetem a szemük elől a nem nekik való tárgyakat, de valahogy addig-addig nyújtózkodnak, amíg elérik. Az ikrek közötti megosztott figyelem is sokszor okoz meglepetéseket. Nemrég pl. buborékfújás közben esett egy nagyot Boróka, gyorsan biztonságba helyeztem a buborékfújót, és rohantam hozzá. Eközben bukkant fel Beni, aki valahogy elérte, és – mivel a kapkodásban nem csavarhattam rá rendesen a kupakot – felborította. Ezt én nem is láttam a bibipuszilgatás közepette, de lebukott: az ikrek nagytesója a mákos tészta elfogyasztása után közölte, hogy erdei gyümölcsös ízű volt, máskor is így csináljam. Gyanút fogtam, ekkor kiderült, hogy Beni a mákos tésztájába borította az illatos buborékfújót, Balázs pedig megette. Szerencsére semmi baja nem lett, de azt megállapíthattam, hogy a kapkodás miatt nehéz mindent örökösen bababiztonságosan fenntartani. Amíg az egyik baba eltereli a figyelmem, addig a másik kiteljesedhet a rosszalkodásban.
A lakást igyekeztük a lehető legbiztonságosabbá tenni, de a legnagyobb veszélyt mégis ők maguk jelentik egymásra nézve. Egymás játékának megszerzése, a ledobott játékokon való átesés, a kizárólagos figyelmem megszerzése sokszor nagyobb balesetet és nyafogást okoz, mint egy szekrénysarok. Kettes ikrek, de nemcsak annyival nehezebb velük, mintha pár év különbséggel egymás után született babákkal járó feladatok adódnának össze, hanem a közöttük lévő állandó dominanciaharc miatt hatványozottan nehezebb. Mostanában leginkább érzem, mintha négy babám lenne egyszerre.
