Babakarantén

Sétálni ugyan mindig eljártunk a környező utcákba, de láthatóan többre vágytak. A séták alkalmával sokszor ki akartak mászni a babakocsiból, amint valami új fűszálat fedeztek fel. Mivel járni még nem tudtak, itt előjött egy ikrekkel kapcsolatos újabb nehézség: szívem szerint kivettem volna őket a babakocsiból, hogy mindenhez odavigyem őket, amit szeretnének megnézni, de egyszerre csak egy babát bírok el, a másik pedig csalódottan, vagy nyafogva várakozna a sorára. Amikor a nagytesójuk piciként még nem tudott járni, ráérősen sétáltam és nézelődtem vele arra, amerre csak szerette volna. Az ikreknek csak azt tudtam ígérni, hogy amint megtanulnak járni, mehetnek az udvarra vizsgálódni.avasszal már a bútorok mentén totyogtak, de magabiztosan csak négykézláb közeledtek. A teraszajtót kinyitva rohamtempóban másztak a szabadba, de a terasz csak a céljukhoz vezető út volt, valójában a füves részt nézték ki maguknak. Nagyon csábította őket, ezért piknikkel próbáltam kedveskedni nekik, de a pokróc szélét nem érezték határmezsgyeként. Gondolkodás nélkül mentek tovább, hiába csábítottam vissza őket finomságokkal. A felfedezés náluk úgy kezdődik, hogy mindent kivétel nélkül a szájukba tömnek. Így rövid úton kellett szétfeszegetnem a szájukat, hogy kiszedhessem belőle a beletömött fűvet, virágot, földet, homokot, sőt Boróka többszöri alkalommal a kavicsokat is meg akarta ízlelgetni. Tudom, hogy egy kis homok nem árt, de már követhetetlen volt, hogy kinek mi van a szájában, ráadásul úgy összezárták, hogy azt hittem, szájzáruk van. Amíg az egyik szájából kiszedtem egy vödörnyi homokot, addig a szemem sarkából láttam, hogy a másik nagyon töm valamit befelé. Ezért legközelebb megpróbáltam őket a teraszon tartani, de fél óra megállás nélküli babaüldözés után egyértelmű volt, hogy más megoldásra lesz szükség, mert csak a szökésen mesterkedtek. Létre kellett hozni nekik egy elkerített részt, ahol szabadon garázdálkodhatnak. A fű csábítása miatt műfűvel raktuk le a teraszt, majd az összes létező kerti bútorral körbekerítettük, így jött létre a házi babakarantén. Biztonságossá tettük, csak olyan dolgok maradtak ott, amik veszélytelenek rájuk nézve. Nem is lehet elmondani, mennyire örültek az új területnek, ahol nem követem őket kétségbeesett arccal messziről kiabálva, hogy már megint mi van a szádban? Itt korlátozás nélkül játszhatnak mindennel, ami egyébként is nekik való.

Egy-két napig elsődleges céljuk a karantén lebontása volt, ami hellyel-közzel sikerült is, rámutatva a karantén gyenge pontjaira. Kerti tárolók alkották nagyrészt a védelmi rendszert, amit üresen gyerekjáték volt arrébb tolni és szökni. Nagytesójuknak a bejárat egy csúszda lett, amit szintén a szökési tervhez használtak fel: igyekeztek felmászni rajta és úgy eliszkolni. A hintaágy meglepő módon elkerülte a figyelmüket, pedig az alá bújva gyorsan olajra lehetne lépni. Pár nap után rájöttek, hogy nem lesznek célravezetőek a szökési kísérletek. Innentől kezdve elfogadták, hogy ez a babák számára kijelölt hely, és elkezdték nagyon élvezni a teraszos életérzést. Előkerestük nagytesójuk kis kerti házát, ami nagy sikert aratott, be is osztották: Boróka az ablakban lógott, és onnan kukucskált ki, Beni az ajtót nyitotta-csukta órákon keresztül, végül az enyhén megviselt ajtót valahogy letépte. Rég nem látott házikója láttán Balázs is felvillanyozódott, és a kicsik legnagyobb örömére a legkülönfélébb játékokat alkotott belőle. Volt az kalóztanya, bunker, űrhajó, de több napig mókusfészekké is átváltozott. Amióta a kicsik tudnak járni, azóta a kis játékház körül fogócskáznak. A fogócska mondjuk erős kifejezés, mert nagyon friss a járni tudásuk, így az egész úgy néz ki, mint egy fogócska lassított felvételen. Ugyanazzal a komótos tempóval haladnak mindketten, nagy sikongatások közepette „üldözik” egymást, hátra-hátra nézve. Soha nem érik utol egymást, ellenben nagyon cukik, ahogy egymás után totyognak.

Nehéz volt jó megoldást találni arra, hogy ne csak a babakocsiban ülve élvezhessék a friss levegőt, végül ez a műfüves dolog nekünk nagyon bevált. Nemcsak a kicsik, de a nagytesójuk is láthatóan élvezi az új játékteret, legalábbis nem láttam előtte ennyit játszani a szabadban. A legnagyobb előnye igazából az lett a babakaranténnak, hogy végre megtanult a három gyerkőc egymással összhangban játszani.