Bölcsi
A tartalmas, és élmenyekkel teli nyár után nagy fordulatot vesz az ikrek élete: bölcsibe mennek.
A nagytesójuk is volt bölcsis, és elevenen él még bennem az emlék, milyen nehéz volt megbontani a kettőnk között kialakult kis életritmust. Sok könnycseppet hullattam, mire beléptünk a bölcsi kapuján. Ő kicsit zárkózottabb, anyásabb fiú volt, és tartottam tőle, hogy rossz élményt okozok neki.
Az ikrek sokkal nyitottabbak a nagytesónál, pillanatok alatt barátkoznak. Sőt azzal is összebarátkoznak, aki ezt nem akarja, mert addig huncutkodnak, míg fel nem hívják magukra a figyelmet, és meg nem hódítják az illetőt. Játék közben időnként hozzám rohannak töltekezni, de aztán száguldanak is tovább. Biztos vagyok benne, hogy ők élvezettel vetik bele magukat az új élményekbe, és – ha nem is zökkenőmentesen megy-, de jóval könnyebb lesz az elválás.
Már az első szülőin döbbent tekintetek szegeződtek rám, amikor bemutatkozásnál kiderült, hogy kapásból duplázok, vagyis két kisgyereket hozok. Azt rögtön láttam, hogy nagyon jó helyre kerülnek, mert a vezetőtől kezdve a pedagóguson át még a titkárnő is elképesztő kedves volt, és már lelki szemeim előtt láttam, mennyi bulis dologban lesz részük. A bölcsis vezető többször kiemelte, mennyire várja a gyerkőceimet, mert az ikreket mindig különlegesek tartotta, és nem is az első ikerpárral lesz dolga. Elragadtatva hívott fel később, hogy a kiválasztott bölcsis jelek alapján csak később tudatosult benne, hogy pont egymás mellett fognak ülni az öltözőben. Borókának a pillangó, Beninek a vonat jelet választottam, ami jó választásnak bizonyult, mert így még az öltözés erejéig sem kell elválniuk egymástól. A szülőin hosszú listát kaptunk a beszerzendő dolgokról, amit nekünk duplán kell vásárolnunk. Az ágyneműk kiválasztására különösen nagy gondot fordítottam, mert ezzel láttam biztosítva a mihamarabbi ottalvásukat. Borókának láma mintás gumis lepedője (Bébi pamut, gumis lepedő Láma mintával baba matracokra (astibababolt.hu) lesz cicás takaróval (Baba paplanhuzat (90x135) cicás (astibababolt.hu), Beninek űrhajós Mickey egeres lepedője (Gumis lepedő űrhajós Mickey egér mintával (astibababolt.hu) autópályás takaróval (Baba paplanhuzat (90x135) kék autópályás (astibababolt.hu). Erre nagyon-nagyon büszkék, és mindenkinek meg kell csodálnia. Talán ez segít majd felülemelkedni az új helyen alvás döbbenetén. Olyan szerencsém volt, hogy a két oviszsák is összepasszol, ott a Mickey (Oviszsák elöl cipzáras, zsebes - Mickey egér mintával (astibababolt.hu) és Minnie (Vállfás oviszsák Minnie egér mintával (astibababolt.hu) egeres mellett tettem le a voksomat.
Ezeken a nagyobb dolgokon kívül is be kellett szerezni bölcsis fogmosókészletet, törölközőket, fésűket. Mire mindent kipipálhattam a listán, egész úgy tűnt, mintha csak elköltöztetnénk őket. Minden új dolgot átnézünk elég gyakran, hogy a bölcsiben már otthon érezzék magukat.
Nagyon kíváncsi leszek, milyen benyomást fognak kelteni az ikrek. Boróka bájos és cuki megjelenése egy öntörvényű főnökasszonyt rejt, Beni sokkal alkalmazkodóbb és szabálykövetőbb 2 perccel idősebb nővérénél. Titokban arra számítok, hogy – bár itthon sokszor csak a civakodás megy – a bölcsiben azonnal összetartanak, és még nagyobb becsben fogják egymást tartani, mint valaha.