Családi fotózás
A korábbi fotózások után elhatároztuk, hogy minden évben megpróbáljuk a lehetetlent: 3 gyereket rávenni arra, hogy egy helyben megüljenek, egy irányba nézzenek, és mindennek tetejébe még mosolyogjanak is. De persze olyan lazán, hogy ne tűnjön erőltetettnek.
Az ikrek tavaly, az egy éves szülinapjuk körül nagyon kíváncsiak voltak a világra, de főleg az azelőtt sosem látott fotókellékekre. Nem győztük elterelni a figyelmüket, nehogy nagy kárt tegyenek a díszletekben. Azóta csak nőtt a lelkesedésük, hogy mindent megszerezzenek, sőt még betársult hozzá a dackorszak is, tehát csak hiszti kíséretében lehet visszavenni tőlük bármit.
A fotózás reggelén próbáltam valami frizurát összehozni, de Beni pont elérte a hajhabot, és kapásból letépte a flakon tetejét, ezért a frizurakészítés helyett a flakon visszaszerzésével ment el az idő. Boróka eközben elkezdte lopkodni a tízóraira, és ebédre bekészített ennivalót, ezért az újabb adag muníció bekészítése után inkább gyorsan elindultunk. A rövid utat követően Beni gyorsan otthon érezte magát, sőt minden ellenvetés engedte magát átöltöztetni, pedig itthon mindig komoly ellenállást fejt ki. Boróka gyanúsan méregette a helyszínt, végül szorosan rámtapadt, biztos ami biztos alapon.
Hamarosan mindhárom gyerek egy négyzetméteren tartózkodott, ezért gyorsan összehoztuk a családi fotókat, majd a többi beállítást próbáltuk megvalósítani. Ezek sorrendjét már tudtuk variálni attól függően, hogy melyik gyerek együttműködő. A kicsik két éves szülinapja alkalmából is terveztünk fotókat, amin a háttér egy nagyon ötletes szekrény lett volna. Akkor és ott derült ki, hogy Boróka fél a nyíló szekrényajtótól. Ezzel most szembesültünk először, persze a két fiú pont a szekrényajtó mögött akart bújkálni, miközben ő meg minden ajtómozgásnál berezelt.
Ezt leszámítva egész jól haladtunk a tervezett fotókkal. Nevetve felemlegettük, ahogy tavaly a Balázs unalmában bebújt a fotózás helyett az ágy alá, amit meghallva idén is kedvet kapott. Az ikrek azonnal követték, majd kissé zilálva kerültek elő a díszletek között. Olykor-olykor ki kellett menekíteni őket, mert belegabalyodtak az állványokba, de utána legalább újra formában voltak, és jókedvűen folytathattuk a fotózást.
Várakozáson felüli volt Beninek a pózolási kedve. Eredetileg csak annyit reméltünk, hogy a fényképező felé néz, ehhez képest modelleket megszégyenítő lazasággal vágta csípőre a kezét, és nézett olyan csábítóan, hogy az már zavarbaejtő volt. El is készült élete fotója, ő azonban a fotózás végéig ebben a sztárpózban maradt. Teljesen úgy tűnt a vagány beállása alapján, mintha gyakorolta volna a pózolást előző este a tükör előtt.
Habár kétségekkel vágtunk bele a fotózásba, mégis olyan pillanatok lettek megörökítve, amit nem is mertem remélni. Boróka nagyon szeret ölelget és puszilgatni, és sikerült ezeket a meghitt pillanatokat elcsípni. Annyira boldog voltam ezek láttán, hogy azóta sem győzök betelni velük. Kedvenc fotósunk ismét kihozta belőlünk, és magából is a legtöbbet. Nagyon szeretjük a fotóinkat, úgyhogy egészen biztosan hagyományt teremtünk, és minden ében visszatérünk hozzá.
