1 autó 3 gyerek
Amint megtudtuk, hogy ikerbabáink lesznek, rádöbbentünk, hogy az autónk is kicsi lesz három gyerek számára. Rövid hezitálás után egy 7 személyes autót választottunk (persze pont a támogatás bejelentése előtt egy hónappal).
Amint megtudtuk, hogy ikerbabáink lesznek, rádöbbentünk, hogy az autónk is kicsi lesz három gyerek számára. Rövid hezitálás után egy 7 személyes autót választottunk (persze pont a támogatás bejelentése előtt egy hónappal). Gondoltuk, hogy ezzel meg is vagyunk, simán beférünk, és foglalkoztunk a többi elintézendő dologgal. A nagytesó új pozíciót kapott: középre tettük az ülését, mivel ő könnyedén be tud mászni, a két kicsit pedig a két oldalára terveztük tenni. Balázst ünnepélyes keretek között kineveztük ikerfigyelőnek, nagyon büszke volt az előléptetésére.
Szép babakocsit választottunk, amiben kényelmesen elférnek a babák, ám nem is gondoltam, hogy ezek a hordozók az átlagnál picit szélesebbek. Ez persze csak az autós bepróbáláskor derült ki. Betettük az egyik hordozót az egyik oldalra, másikat a másik oldalra, és ekkor ért a meglepetés: alig tudtuk becsukni mindkét ajtót. Férjem az egyik ajtó becsukása után a másikat olyan erővel tudta csak becsukni, hogy azt hittem a túloldalról kirobbantja az ott lévő hordozót. Ráadásul olyan szorosan voltak a hordozók és a gyerekülés, hogy alig-alig fért be a kezünk a biztonsági öv csatjához. Ezek természetesen a belső oldalon helyezkednek el, így a hordozókon áthajolva kellett valahogy beszuszakolni az övet a csatba. Babák nélkül is nehézkesen ment, ezért ezen változtatni akartunk.
Annak idején a nagytesónak egy extra széles fotelt vettünk gyerekülés álnéven, ezért egyértelműen az ő gyerekülésének cseréjében láttuk a megoldást. Kapott egy keskenyebb nagyfiús ülést, majd azt gondoltuk, probléma letudva.
Ezek után az ajtókat már be tudtuk csukni, de a biztonsági öv bekötése továbbra is hosszadalmas és idegesítő volt. Sajnos sok macera és vesződség volt egy-egy elindulás, nehezen préseltünk be mindenkit az autóba. Nem volt kedvünk menni sehová, annyira kimerítő volt.
Be kellett látnunk, hogy kénytelenek vagyunk áldozni a praktikum oltárán. Számunkra hasznos beruházni olyan dolgokra, ami leegyszerűsíti az életünk, amivel időt és bosszúságot spórolunk meg. Némi utánajárás után kitaláltunk egy megoldást.
A választott babakocsihoz nem gyártottak isofix-es talpat, de ez nem akadályozott meg a terv kivitelezésében. Utánajártunk, létezik olyan babahordozó és isofix, ami egy plusz adapterrel csatlakoztatható a mi babakocsinkhoz. Kicsit tanakodtunk rajta, hogy valóban kell-e ez, de a második orvosos alkalomnál egyértelműen bebizonyosodott, hogy kell, de nagyon gyorsan. Így lett négy darab hordozók. Azóta nagyon egyszerű az indulás. A talpak fixen maradhatnak az autóban, arra csak egy mozdulattal rápattintható a hordozó, és már indulhatunk is. Kivenni ugyanilyen egyszerű: gombnyomás és már mehetünk is.
Az elindulás a kezdeti megpróbáltatások után szinte egyszerűvé vált. Különösen nyáron, amikor nem kell a kicsiket beöltöztetni, ill. az autót felmelegíteni. Balázs már magától beül, a kicsik hordozóját pedig csak egy mozdulat rátenni a talpakra. Az út Balázsnak köszönhetően zavartalan, ugyanis az ő látványa teljesen megnyugtatja a babákat. Ő olyan jó nagytestvér, hogy kérés nélkül is szórakoztatja a kicsiket, ha mégis nyafognának. A babák elbűvölten figyelik őt, és hálásan mosolyognak. Szóval nagyon bevált az „ikerfigyelőnk”, gyakran kapunk tőle extra jelentést is. Ilyenkor élő közvetítést tart arról, hogy mivel foglalatoskodnak a kistesói.
Neki és a fixen rögzíthető talpaknak köszönhetően kisimultan tudunk megérkezni mindenhová, ami óriási könnyebbség. Ennél már csak az tenné szebbé az elindulást, ha ugyanilyen gyorsan tudnám összepakolni az „elindulós felszerelést”.