Elalvás előtt...
20 perc elalvás előtt csak a MIÉNK!
Akkor osztja meg velem a titkait.
Akkor osztja meg velem a napközben felmerülő gondolatait.
Akkor osztja meg velem a kérdéseit, amelyekre nem tudja a választ.
Csendben. Suttogva. Titokban.
Minden este, ahogy mi nevezzük “összenyunnyogunk” a “nagylányos ágyában”, s próbálom megfejteni a világát és békét lopok tőle.
Most már bent alszik a szobájában és én pötyögöm a gondolataimat vele kapcsolatban. Valami oknál fogva a sírás kerülget.
Sírnék, hogy basszus miért nem tudom még jobban megélni a jelent.
Sírnék, mert nem tudom visszapörgetni az időt és nem tudom még ennél is többször mondani neki, hogy mennyire szeretem.
Minden nap tükröt tart nekem.
Meglep, hogy mennyire érez, mennyire tudja, hogy mikor vagyok esetleg feszült, szomorú, mikor vagyok boldog és örömteli, mikor vagyok hitehagyott, vagy dühös.
Kevesebb, mint egy hónap és 4 éves lesz.
4 éve ilyenkor már bőséggel, minden áldott este lefekvésnél simogattam a pocakomat és meséltem neki.
Mantráztam, hogy milyen ügyesek leszünk, majd ha úgy dönt ki szeretne bújni, s együtt milyen jó csapatot fogunk alkotni.
Így is lett. ❤️????????
Tanít.
Minden áldott nap tanulom az anyaságot.
Szembesít.
Minden áldott nap szembesít, hogy mennyi mindent nem tudtam még azelőtt, mielőtt anyukává váltam.
Ösztönöz.
Minden áldott nap ösztönöz, hogy hogyan is legyek jobb és jobb ember.
Kritizál.
A hét elején rám szólt: “Anya! Ma borzasztó vagy és hisztis!” - Állításának oka: 10x szóltam, hogy pakoljon össze a szobájában... Szerintetek megtette?! (Nem!) ????????????♀️
/Amúgy tényleg borzasztó voltam...????/
Meglep.
Minden áldott nap meglep valamivel.
Egy hete többször mesél nekem az emlékeiről.
“Anya! Emlékszel arra, amikor nyáron Dunakeszin a szőnyegen aludtunk el?!”
“Anya! Emlékszel arra, amikor bevittél a munkahelyedre?!”
“Anya! Emlékszel, amikor halacskát ettünk a duna-parton, de neked nem ízlett az uborka?!”
És még számtalan ilyen...
Mindenre azt felelem: “Minden porcikámmal emlékszem!”-s belül szét vetül a lelkem és örömömben táncolnék, hogy most még mennyi mindenre emlékszik Ő is.
????????❤️ Istenem. Ez annyira jó. Ott vannak a közös élményeink. Benne.
Tapasztalok általa.
A jóságillattal burkolt, szeretet tapasztalok, ami hiszem, hogy nem evilági.
Türelmet gyakorolok.
A legnagyobb gyengeségem.
Türelmetlen voltam. Vagyis vagyok. De általa, érte sokat változtam.
Luca félelmetes tükör nekem és, hiszem amit adunk, azt kapjuk vissza...
Csaponganak a gondolataim, reggelre letisztul, de már csak egy kérdésem maradt, amely az időhöz szól: “Mégis hova rohansz ennyire?! Várj meg! Ne siess! Kérlek...”❤️????????????
Anya
