Első kiruccanás...
Először mozdultunk ki a karantén kezdete óta. Úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Habár a korlátozások előtt sem túl sokszor mentem el otthonról, egy kis feltöltődés már nagyon kellett. Az ingerszegény környezet, a mindennapos rutin, a bizonytalanság után még inkább vártam az első kimerészkedésünket.
Nem volt kérdés, hová induljunk. Gyerekkoromban szerettem meg, és azóta sem tudom megunni, sőt rajongok érte, pedig szinte mindig ugyanarra az egy településre megyünk. A Balaton számomra örök szerelem, mindig, minden évszakban feltölt, ha a közelében lehetek. Szerencsére közel lakunk hozzá, egy óra alatt ott lehetünk.
Persze túlkészültem a dolgot, fél napra annyi holmit készítettem össze, mintha egy egész hétre mentünk volna. Mivel ott könnyen lehűlhet a levegő, így - biztos, ami biztos - mindenféle vastagságú ruhából készítettem váltást is. Ezen kívül nem tudtam, hogy ott mennyire lesznek nyitva a boltok, illetve a büfék, ezért enni-, és innivalóval is készültem.
A Balatont megpillantva rögtön úgy éreztem, mintha nyaralnánk. Balázs azonnal rohant felfedezni az első homokozót, az ikrek pedig mindenre kíváncsiak voltak. Úgy húztak maguk után, hogy alig bírtam a tempót. Egyszerűbb lett volna, ha azonos irányba akartak volna menni, de előbb-utóbb konszenzusra jutottunk. Egy darabig mind a ketten azonos célirányba indultak, egészen addig, amíg valami érdekesebbet nem találtak. Borókának legjobban az állatkák tetszettek, az összes kacsát, hattyút és kutyát meg akarta simogatni, Benit legjobban a lépcsőzés érdekelte. A strandlépcsők még a Balaton partján hevertek, azon gyakorlatozott volna estig, ha nem bukkantunk volna egy játszótérre. Ott aztán mindent a Balázs után akartak csinálni, ezért úgy kellett leszedni őket a meredek mászófalról, de a kötélpályától sem rettentek vissza. Én egész nap hattyúra vártam, mert még ennivalóval is készültem nekik, végül délután tévedt arra a legelső. Messziről mutogattam neki a bekészített elemózsiát, rögtön fel is csillant a szeme, és elindult felénk. Balázzsal bemutattuk a kicsiknek a hattyúetetés csínját-bínját, majd ők is akartak dobni neki, de Benin eluralkodtak az ösztönök, és ha már a kezében volt a kiflicsücsök, akkor inkább gyorsan megette. Majd nagyot nevetett, végül a harmadik-negyedik kiflidarabka már a tóban landolt. A pitypang fújás örömeibe is be akartam vezetni a kicsiket. Nagyon aranyosan próbálta Boróka a fújást, persze csak egy nagy adag nyálfröccsöt kaptam a nyakamba. Benike is nagyra nyitotta a száját a fújáshoz – ám ekkor ismét bekapcsolt az ösztön –, és a jó nagyra kinyitott szájával egyben bekapta a pitypangot. Nem győztem szedegetni a magokat a szájából. Gondoltam, tanult az esetből, ezért újra próbáltuk, de ő csak repetázott a pitypangból. Ezután a parton lévő sziklákon akart mászkálni, de ahhoz még ügyesednie kell.
A délutáni alvás a babakocsiban történt, ahol gyorsan átadták magukat a pihenésnek. Ezen idő alatt elkészítettük Balázzsal a szezon első balatoni homokvárát, majd a kicsik ébredése után elfogyasztottuk az első, szezonnyitó óriáslángosunkat. Igaz, nem volt könnyű megszerezni, de egy hosszúra nyúlt séta után találtunk olyan helyet, ahol a kiírásnak megfelelően volt is lángos. Ott Borókával egy elég leharcolt, kóbor macskát kellett üldözni, míg Benike el akarta enni előlünk a lángost. Végül persze a cica is kapott lángost, de azért mi is jóllaktunk. Ezt követően nehéz szívvel, a mielőbbi viszontlátás reményében búcsút vettünk a Balatontól.
A Balaton egy pillanat alatt feltöltött, nagy élmény volt a hosszú otthonlét után. A gyerekek kellemesen elfáradtak, ahogy én is. Nem volt velük kevesebb feladat, mint otthon, de legalább nem egész nap csak a szétdobált játékokat szedegettem utánuk. Mindenképpen a legjobb ötlet volt a Balatonhoz kirándulni, rendszeresíteni fogjuk.
