Furcsa szokások
Biztosan minden babának vannak furcsa szokásaik, nekem duplán kijutott. Eleinte semmi kirívó tulajdonságuk nem volt, de ahogy kezdett kirajzolódni a személyiségük, úgy csillantották meg különleges szokásaikat.
Születésük után nem kaptak cumit, mert könnyen aludtak nagyokat, és az ébrenléti időszakban is kifejezetten nyugodtak voltak. Semmi olyasmihez nem akartam szoktatni őket, ami függőséget okoz, így nem volt alvókájuk, sem nyunyókájuk. Ellenben állandó használatban volt néhány textilpelus, amit az esetleges bukásokra tartottam kéznél. Habár Benike annyira szeretett enni, hogy ő ételt soha nem adott ki magából (azóta sem), Borókánál alkalmanként előfordult a bukás. Később ezek a textilpelusok váltak nagy jelentőségűvé, ugyanis ezt szorongatva a szokásosnál is gyorsabban elaludtak. Emiatt boldogan rendszeresítettem a kis textildarabkákat, így ez vált állandó alvástartozékká. Szerencsére nem volt lényeges, hogy melyik került a kezük ügyébe, és ez nagyban megkönnyítette a dolgot, mert időközben rejtélyes körülmények között megcsappant a pelusok mennyisége. Egy idő után Boróka hangot is adott álmosságának: keresett egy textilpelust, majd jó hangosan elkezdte mormolni, hogy nyammm-nyammm. Először azt hittem, hogy éhes, de lassan világossá vált, hogy ez szimplán az álmosság jele. Ez annyira markáns jelzéssé vált, hogy Idővel a textilpelust is átkereszteltük nyam-nyam pelusnak. Ébredés után is „nyammognak”, akkor kifejezetten küzdenek egymással, hogy minél több nyamipelust összegyűjtsenek, és ezáltal egyikőjük fölényesen pelusnagyhatalomnak mondhassa magát.
Talán minden gyerekre jellemző a cipőlopkodás. Nálunk gyakran van kifosztva az előszoba, ekkor rövid idő alatt bemutatnak több lábbeli kollekciót is, méretre, színre, és tulajdonosra való tekintet nélkül. Ilyenkor a nehéz, vánszorgó léptekre leszek figyelmes, majd lassan kezdetét veszi a divatbemutató: meghökkentő darabok, különleges párosítások, de legfőképpen eltúlzott méretek adják a bemutató alapját. Különleges stílusérzékre vall, hogy Boróka a szoknyákhoz először mindig gumicsizmát húz fel.