Ha lenne egy napod, amelyet úgy tölthetsz el, ahogyan igazán szeretnéd, mit tennél?
"Ha lenne egy napod, amelyet úgy tölthetsz el, ahogyan igazán szeretnéd, mit tennél?"
Majdnem minden ügyfelemnek- legyen szó gyerekről, vagy éppen felnőttről- a coachingban felszoktam tenni ezt a kérdést: "Ha lenne egy napod, amelyet úgy tölthetsz el, ahogyan igazán szeretnéd, mit tennél?"
Érdekes válaszok szoktak kibontakozni. Álmok, célok, s néha olyan dolgok, amin magam is meglepődök. A félelem lebénítja őket és nem merik megtenni azokat a dolgokat, amire őszintén, mélyen vágynak. Persze itt az egészséges határok megtartásáról van szó, kérem a rosszindulatú "csak titokban olvasom a Lélek Koffeint" olvasóimat ezt tartsák figyelembe.
Az én munkám nem arról szól ilyenkor, hogy megmondom a tutit, meg, hogy tanácsolom, hogyan, miként, merre mit tegyen, éljen, min módosítson az életén.
Én itt nem a tanácsadó szerepét töltöm be.
Én itt a hallgató szerepét töltöm be, aki a célzott, fókuszált kérdéseivel segíti az esetleges elakadásokat megoldani.
Tudjátok, a többsége mit válaszol?!
"Félek, mit szólnak hozzá majd az emberek!"
"Nem merek belevágni, mert kinevetnek a rosszakaróim!"
Hm... mintha magamat hallanám 5 évvel ezelőtt. Bénító, fojtogató félelem, ami más abszurd, gonosz lehetséges ítélkezések miatt érlelődik az agyunkban.
Az elmúlt években jött pár gonosz, rosszindulatú ember az életemben, akik a száraz, semmitmondó életükkel csak "jót" akartak nekem. Sosem szoktam a Lélek Koffeinen róluk mesélni, de azért most eljött az idő. Tudjátok azokról a fajta emberekről írok most, akik mindig, mindenben jobban tudják a dolgokat és akik mások életét lenézik és közben ők hervadnak, mint réten a gyom.
A gaz.
Mert mérgezik embertársaikat.
Már a puszta jelenlétük is enerválttá tesz. Akiknek nincs öröm, szeretet a szívükben, a lelkükről inkább nem is beszélek.
Akik csak "titokban olvasnak", akik előtted sosem merik felvállalni a véleményüket, de ítélkezni, rosszindulatú megjegyzéseket tudnak a hátad mögött tenni, miközben hatalmas mosollyal az arcukon felteszik a kérdést: "És, jól vagytok?; Minden rendben?!"
És én csak annyit mondok: "Persze. Nagyon is."
És mert tényleg jól vagyok.
Mert szeretek jól lenni.
És szeretem megélni a jót.
Legyen szó egy szuper étel ízéről, egy frissen főzött kávé reggeli illatáról, a természet szeretetéről, egy fantasztikus bor zamatáról, vagy a pillanat erejéről.
Gyerekkorom óta hozom ezt a fajta pozitív életérzést és a lányomnak is ezt a
mintát mutatom.
Ez nem jelenti azt, hogy önámítok, vagy, hogy nekem/ nekünk nincsen rosszabb, kellemetlenebb, fájdalmakkal teli napjaink, csak megpróbálom az életet nem egy teherként végig élni, hanem mind azt a jót, amit kapok tényleg a jelen pillanatban
megbecsülni.
Nem hedonista módon űzöm, inkább élménydúsan, mozgalmasan.
És tudjátok mi a titok?! Hogy le***om ki, mit, hogyan gondol rólam, a munkámról, az életemről.
Senki nem lát bele.
Senki nem húzta még fel a cipőmet és egy métert nem tett még meg benne. Hatalmas út volt idáig eljutni.
De Isten lássa lelkem, ennyire még sosem éreztem magam szabadnak.
Mert az álmaimban élek.
És én úgy élem a napokat, ahogy igazán szeretném.
És mi történik a gazzal?
Terjed tovább, de általában áttaposunk rajta, vagy gyökerestül kitépjük őket az életünkből. Választható. Kinek, mi.
Ölelés,
Kriszta
