Húsvét picit másképp...

Először nem is tudtam a kérdéseire válaszolni: mikor jön pontosan a húsvéti nyuszi? Éjszaka, mint a Télapó? Miben hozza a nyuszi az ajándékot? A nyuszi hozza a tojásokat, vagy mi festjük, és a nyuszi viszi el? Váratlanul értek a kérdések, de mivel nyusziban gazdag gyerekkorom volt, azt gondoltam, nyuszi-szakértő vagyok. A kérdések felvetése után azonban úgy tűnt, alapvető kérdésekben sem vagyok jártas. A nyuszi érkezési időpontját változónak könyveltem el, tojást hoz és visz is – legalábbis hirtelen ezeket válaszoltam. A miben hozza a nyuszi az ajándékot kérdéskört lezártam azzal, hogy egy zsákban viszi magával, ami olyan, mint a Télapóé, vagyis újra és újra megtelik. Ekkor még nem sejtettem, hogy látni fogjuk az igazi nyuszit, ezért bátran mertem mondani, és Balázs el is fogadta. Nem tudom, hogy a nyuszival kapcsolatos kérdésekre a jó válaszokat adtam-e, de ha nem, akkor legfeljebb új szokásokat alakítottunk ki, nálunk ez lesz a hagyomány.

Tavaly húsvét előtt pár nappal a gyerekek dédmamájánál jártunk, aki azt mesélte, hogy mostanában vadnyulak merészkednek a kertjébe, és leeszik a termést, nem győzi elkergetni őket. A mama is mindig készül húsvéti meglepetéssel, amivel én gyorsan kiszaladtam a kertbe, és elrejtettem, hogy kifelé menet bukkanjon rá Balázs. A látogatás után fel is kerekedtünk, és amikor kiléptünk a házból, meglepetésünkre az ajtó előtt egy óriási vadnyúl legelte a mama virágait. Nem tudom, hogy a nyuszi, vagy mi lepődtünk meg jobban, de mi a tesómmal – mint a kislányok – elkezdtünk visítani, hogy itt a nyuszi, itt a nyuszi! Szerencsére Balázs is látta, majd ijedtségében szegény nyuszi elképesztő sebességgel vágtatott keresztül a kerten. Alig hitte el Balázs, hogy ő ilyen szerencsés, hogy láthatta az igazi nyuszit, mert természetesen ez nem lehetett kérdés, hogy az volt. Ezt már csak az is bizonyítja, hogy csokitojásokat rejtett el a kertben. Csak azt nem értette, hogy miért nem volt nála a zsákja… Ezt megrendezni sem lehetett volna jobban, Balázs azóta is boldogan meséli a történetet.

Húsvét napján az általunk festett hímes tojásokat együtt helyeztük el a korábban elkészített nyuszifészekbe. Titokban készítettem tini nindzsa hímes tojásokat, ezekre cseréltem ki a fészekben lévőket. A sok kicsi csokitojást elrejtettem a kertben, majd a fűbe tettem a korábban elkészített papír nyuszi tappancsokat, és invitáltam Balázst, hogy nézzük meg, járt-e itt a nyuszi. Hatalmas volt a nyúlöröm, mikor a sok csokitojás elvezetett egy nagy csokinyuszihoz. Az a mosoly azonban gyorsan lehervadt az arcáról, amiért vége lett a játéknak, ezért a kiskosárba gyűjtött tojásokat visszadobtam a fűbe, és szóltam neki, hogy nem vett észre párat. A nagy örömében nem is tűnt fel neki, hogy nem nagyon szaporodnak a tojások a kosárkában…

A kicsik első húsvétjuk idején 3 hónaposak voltak, így nekik annyit jelenthetett az egész, hogy kaptak egy-egy nyuszifület, és az ölünkből figyelhették, amint Balázs rohangál a csokitojások után kutatva.

Idén lesz számukra a második húsvét, elgondolásom szerint most annyit fog jelenteni számukra, hogy a lehető legrövidebb úton próbálják meg elkobozni Balázstól a színes csokitojásokat. Nagy erőkkel azon eszek, hogy ne túl sokat kaparintsanak meg, remélem, nem lesz hiábavaló az erőfeszítésem. Addig is a nyuszis mondókákat énekeljük és mutogatjuk. Úgy tűnik, el tudnak tekinteni a hangi adottságaimtól, mert kifejezetten élvezik ezeket a mondókás perceket, sőt hangos kacarászásba fognak, mikor nyuszi módjára ugrálok. A későbbiekben náluk is szorgalmazni fogom a nyuszi-várást, mert olyan imádnivaló az izgatottságuk, amikor közeleg a húsvét. Egyszer talán nekik is szerencséjük lesz, és ők is szemtől szemben láthatják a dédinél az igazi húsvéti nyuszit.