Az ikrek és a Télapó

Amióta gyerekeim vannak, azóta olyan izgatottam várom a Télapót, mint kislánykoromban. Emlékszem, ovisként milyen félelemmel teli örömmel készültem a Mikulás ünnepségre, ami mindig a kultúrházban volt. Az ünnepi ruhába való öltözés közben azon törtem a fejem, vajon mit fog tőlem kérdezni, és magamban a válaszokon gondolkoztam. Hiába ötöltem ki, ezeket egy szempillantás alatt felejtettem el, amikor megpillantottam a nagyszakállút. Fáradtan pihent meg a neki kikészített széken, de még így is mindent tudott a gyerekekről. Tátott szájjal figyeltük, ahogy szólította az ovis társaimat, akik közül a legtöbben sírva fakadtak. Az izgatottságtól gyakran eltört a mécses, hiszen itt végleg eldőlt, hogy jó gyerekek voltunk-e egész évben, és ehhez mérten kaptunk ajándékot. Ezt nagyon jól tudtuk, hiszen az anyukáktól már nyár óta hallhattuk, hogy jól kell viselkednünk, ha ajándékot szeretnénk kapni a Mikulástól. A nagy találkozás után hatalmas kő esett le a szívünkről, és büszkén mutogattuk a csomagot. Közben persze fogadkoztunk, hogy jövőre még jobbak leszünk, hogy akkor már ne kelljen így izgulni a nagy döntés előtt. A Mikulás időközben otthonra is ellátogatott, de ott minden igyekezetem ellenére sosem sikerült kilesnem, mikor csempészi a csizmámba az ajándékot. Reggel az első dolgom volt a szerzeményeket az ablakba kitenni, így már messziről látni lehetett, hogy milyen jó kislányok laknak itt.

Jó érzés belegondolni, hogy a gyerekeim is ezt élik át. Leginkább az 5 éves Balázs, mivel a kicsik idén fognak először találkozni a nagyszakállassal. Tavaly ilyenkor még pocakban voltak, és arra számítottam, hogy már bármikor érkezhetnek. Az ikrek gyakran jönnek a vártnál hamarabb a világra, és én sem számítottam másra. Nem hittem, hogy az én 55 kg-m sokáig kibírja a két baba terheit. Januárra volt a szülés időpontja kiírva, mégis megvettem a kis Télapó és Télanyó ruhákat, mert azt gondoltam, hogy addigra már bőven kibújnak, és öten mehetünk a Mikulás ünnepségre. Végül valami csoda folytán olyan jól bírtam a várandósságot, hogy valóban januárban születtek. Ráadásul olyan jó súllyal, hogy alig fértek bele a kis ruhácskáikba. Azért a rend kedvéért belebújtattam őket a kis piros ruhákba, mert abban (is) olyan cukik.

Idén már találkozhatnak a Télapóval, és már alig várom, hogy miként fognak reagálni. Tartani bizonyára nem fognak tőle, sőt talán még a szakállát is meghúzzák. Balázs már kifejezetten izgatott, és nagyon készül. Százával készíti a rajzokat a Télapónak, mert ő is szeretne ajándékot adni. Hetek óta csak Mikulás és manó ruhába hajlandó öltözni, itthon pedig Télapósat játszik a kicsik legnagyobb örömére, akik csodálva nézik a szép piros ruhát. Ennél jobban csak akkor csodálkoznak, amikor Balázs megépíti a Télapó szánját, és őket fogja be elé „iker-rénszarvasoknak”.

Kissé zsúfoltra sikerült ez az adventi időszak, bár az is lehet, hogy csak a három gyerek miatt tűnik sűrűnek. De nem baj, úgy jó az élet, ha zajlik. Kissé kényelmetlen és fárasztó dolog a három gyerekkel kimozdulni, de emitt nem maradnék le egy Télapós programról sem.