Ikrek vendégségben...családlátogatás pici babával

Az évek alatt kialakult a karácsonyi menetrendünk, ezt próbáltuk tartani most is. A Szentestét otthon töltöttük, ám a Jézuska még meg sem érkezett a feldíszített fával, máris tűleveleket szedtem le a kicsik ruhájáról. Erős a gyanúm, hogy húsvétig bezárólag fognak előkotorni valahonnan mindig egy kis tűlevelet. A Jézuska hosszas gondolkodás után egy terítővel álcázott húsos ládára tette a karácsonyfát, de sajnos alábecsülte az ikreket. Nem tudom, hogy csinálják, de mindent elérnek. Addig-addig nyújtogatják felfelé a kezüket, míg valahogy mindig megkaparintják, amit akarnak. Ráadásul a legújabb hóbortjuk az, hogy véletlenül sem kerülik ki egymást, csakis a másik hátán keresztül lehet közlekedni, így hiába van körülöttük még 10 m2-nyi hely, hogy kikerüljék a másikat, mégis inkább emeletes babát játszanak. Néha még el is indul a Beni a Borókával a hátán, aki rodeós tapasztalatok híján gyorsan le is esik. Attól tartok, hogy később ezt már tudatosan fogják használni, és így fognak még a szekrény tetejére is felmászni. A karácsonyfa védelmének érdekében egy katasztrófavédelmis szemével addig-addig analizáltam a lehetséges veszélyforrásokat, számítottam a Beni kúszási sebességének és a karácsonyfadísz lerántási együtthatójának függvényében a fa dőlési sebességét, míg végül megúsztuk a dőőőőőőőől a fa mondatot.  

Másnap kezdődött a forgatag: délelőtt a férjem szüleihez mentünk ellenőrizni, hogy ott is járt-e a Jézuska, délután pedig a szűk család 39 fővel gyűlt össze. Nagyon jól ki kellett gondolni, hogy hova mikor tudunk menni, hiszen a piciknek fontos a megszokott ritmus az evésben és az alvásban. Egész jól sikerült kivitelezni, így mindkét helyre jóllakott, jókedvű, karácsonyi ruhába bújtatott gyerekekkel tudtunk menni. A kicsiket természetesen csak a csomagolópapír, és a dobozok érdekelték. A készségfejlesztő játékokkal pár percig voltak hajlandóak foglalkozni, de csak akkor, ha nagyon bohóckodtam vele nekik. Amikor ezekre végleg ráuntak, akkor elindultak kertészkedni. Anyósom nappaliját ugyanis sok virág díszíti, csalogató volt számukra a sok zöld kapaszkodó. Boróka még egy vázát is előhúzott valahonnan, de sikerült megmentenem az egykor nászajándékba kapott becses darabot, és jó pár virág is megúszta a támadást. A növényzet evakuálása után az ajtó lett a következő érdeklődési kör, ez egyet jelentett azzal, hogy non-stop ott kell állni, hogy az ajtó nehogy csapóajtóvá váljon. Otthon már alig merem kinyitni az ajtókat, mert tuti mindig ott van mögötte egy baba, gyorsan koppan a fejecske.

A következő nap reggelén utaztunk szüleimhez, ahol a karácsonyfa szintén magaslati levegőt szívott, mert csak így volt biztonságban. A fiókok, szekrények kincsei azonban nem maradtak felfedezetlenül: ami uncsi volt, azt messzire dobták, ami érdekes volt, azt megcsócsálták. A szekrényajtókat már ügyesen kinyitják, a mélyebb fiókokban pedig teljesen el tudnak tűnni. Amikor az egyikőjük bebújik a szekrény mélyére, a másik előszeretettel csapja rá az ajtót, csak úgy próbaképpen. A ház szétbombázása keretén belül Beni magára döntötte a fürdőszobai állványt, Boróka pedig megszerezte apukám laptopját és aludt rajta egy jót. Otthon már átrendeztem a lakást, és a kicsik számára elérhető távolságban csak olyan dolgok maradtak, amik számukra nem ön-, és közveszélyesek, vendégségben viszont nagyon résen kell lenni, mert pillanatok alatt gyűjtenek be mindent IS az alsó szekrényekből.

A sok vendégeskedést nagyon élvezték a kicsik, mert rengeteg dolgot fedezhettek fel. Remélem, hogy a vendéglátóinkban sem maradt rossz élmény a csipet csapatunk látogatás után. Igyekeztünk mindent megóvni, legfeljebb egy kis életet vittünk a házba (= nagyon hangosak voltunk), és kicsit máshová kerültek a tárgyak a lakásban, (= kétségbeesetten próbáltam kicsavarni a kicsik kezéből, amit megszereztek és összenyálaztak, valamint próbáltam rájönni, hol lehetett eredetileg, végül az újrapozícionált tárgyak kb. tizedét vallottam be a vendéglátónak). Ezek után ki szeretne még meghívni?