Karácsonyi hangulatban
Már november végén késztetést éreztem arra, hogy elkezdjem a gyerekeket a karácsonyra hangolni, és erre a lakás feldíszítése tűnt a legcélravezetőbbnek.
2 nap kutatómunka után meg is találtam a karácsonyi díszeket, majd rájöttem, hogy tulajdonképpen a legjobb az lenne, ha kézműveskedéssel kötnénk egybe a dekorálást, ezért az ikrek nagytesójával nekiálltunk papírból hópelyheket gyártani. Úgy gondoltam, hogy ezektől biztonságban vannak a kicsik, még akkor is, ha rájuk is esik, vagy akár megkóstolják. Ezeket kellőképpen magasra lehet tenni, hogy ne legyen túl csalogató az ikreknek. Az évek óta használt díszek túl csábítóak és túl törékenyek, hogy a kicsik kezeibe kerüljenek. A tervnek megfelelően neki is álltunk, szépen bevontuk az ikreket is: rajzolhattak a papírra, majd ezeket a remekműveket használtuk fel hópehely-alapnak. A sok csiga-bigával díszített, kooperációban gyártott hópelyhek az ablakokba kerültek, fölé pedig fényfüzéreket rögzítettünk. Ezeknek egy része reggelre megadta magát, majd a lelógó részeket Beni könnyedén elérte, és a maradékot is letépte. Nem lepődtem meg a rövidéletű fényeken, mivel rendkívül „professzionális” módon cellux segítségével próbáltam rögzíteni. A celluxot sajnos rövid úton megszerezte Beni, és sajátos módon értelmezve a dekorálást – igyekezett a lehető legtöbb helyre apró ragacsokat elhelyezni. A visszaragasztott fényfüzérek megszerzésére is több alkalommal tettek kísérletet, ezért azok egyre magasabbra kerültek.
A karácsonyi hangulathoz elengedhetetlen számomra a mézeskalács készítés, ami alapból elég időigényes, de három gyerekkel több napos bulinak bizonyult. A tésztát észrevétlenül össze tudtam gyúrni, de a formák szaggatásánál rögtön be akartak szállni a buliba a gyerekek. Érdekes volt, hogy a két fiú türelmesen, ügyesen alkotta a sok mézi figurát, míg Boróka a türelmetlensége miatt mérgelődve csapta földhöz a tésztát. Újra és újra megpróbálta a szaggatást, de a legtöbbször a földön puffant a massza. Elég hosszúra nyúlt a sütikészítésnek ez a szakasza, ezért úgy döntöttem, hogy az idegeim megóvása érdekében másnap lesz a cukormázzal való díszítés. Másnapra a süti mennyisége olyan radikálisan megcsappant, hogy alig fél nap alatt végeztünk.
A hangulat fokozásában egy manó is a segítségemre van. Ő december elején érkezett az Északi-sarkról azzal a céllal, hogy megfigyelje a gyerekeket, hogy jól viselkednek-e. Nagy sikert aratott, mivel minden reggel csínytevésen kapjuk, pl. minyon arcokat rajzolt a banánokra, vagy kávézót nyitott a barátaival együtt a kávégépnél. Készítettünk neki egy kis házikót, ahol pihenhet, és a kedvéért még több fényfüzért tettünk ki, hogy jobban otthon érezze magát. Eddig úgy tűnik, csak jó jelentéseket adhatott le a Télapónak, mert nagyon igyekeznek a gyerekek okosan viselkedni. Még a kicsik is segítettek összepakolni, pedig azt hittem, ez soha az életben nem következik be.
Nagyon szeretem a karácsonyi időszakot és a díszeket, de most úgy kellett elhelyezni őket, hogy semmiképpen ne kaparinthassák meg a kicsik, mert az nem sok jóhoz vezet. A karácsonyfa viszont komoly fejtörést okoz: tavaly elég volt egy kisasztalra tenni, és máris megelőztük a vészhelyzeteket, idén azt hiszem a plafonra kell szigszalagozni, ha biztonságban akarjuk tudni.
