Legendás alakok és Anya
Amióta megszülettek a gyerekek, nemcsak Anyukává, hanem alkalmanként Jézuskává, Télapóvá, Húsvéti nyuszivá, sőt Fogtündérré is váltam.
Ezek a legendás alakok nem csak úgy hirtelen felbukkannak és mennek is tovább, hanem hosszas alapozás előzi meg a megjelenésüket. Ebben az egész világ összekacsint, és teljes egyetértésben készítik fel a gyerekeket az aktuális ünnepre. Nemrégiben a Télapó volt, most a Jézuska aktuális. Én a magam részéről már októberben rázendítettem a „Télapó ezt látja” azonnali fegyelmező hatást kiváltó aduász mondatot, de ezzel együtt a ráhangolódást is megkezdtük. Télapó mesét olvastunk, Télapó dalokat énekeltünk, Télapós kiszínezőt választottunk, Télapó ruhába bújtunk. Ilyen jó gyerekekhez el is jött személyesen, és elhozta az ajándékokat, amiket az érkezése előtt egy órával csomagoltam, címkéztem, majd elmondta a gyerekekről a legfontosabb dolgokat, amit előző nap viberen küldtem el a Télapónak.
A karácsonyi készülődés során mézeskalácsot sütöttünk, feldíszítettük a lakást, rajzoltunk a Jézuskának, és elővettük a bibliai történeteket is. A hangulat megteremtése mellett még jó pár dolgot kell elintéznem, hogy az ünnepek varázslatosak legyenek a gyerekeknek. Már nyár végén elkezdtem puhatolózni, hogy mi lenne a legjobb ajándék, amit a Jézuska hoz. Mamák, Papák, illetve sógorék is rám bízzák részükről az ajándékok beszerzését, vagyis ez annyit tesz, hogy 4 család részéről kell a három gyereknek beszereznem, tehát 12 ajándékot kell begyűjtenem, rejtegetnem, csomagolnom, csempésznem.
Menet közben sajnos történt egy kis malőr: az egyik autó csomagtartójából a másikba kellett pakolni, és sajnos az ikrek nagytesója, Balázs meglátta a szerzeményeket. Nem tudom elmondani, mennyire ideges lettem, főleg attól, hogy bukjuk a sztorikat. Szerencsére nem firtatta, hogy mi ez a sok játék, de az feltűnt neki, hogy pont olyan csoki volt ott, mint amilyen az adventi naptárban is szokott lenni. Ezen szerencsére túllendült, én pedig átcsoportosítottam a játékokat, ugyanis január 4-n ünnepelhetjük az ikrek második születésnapját, így mondhattam azt, hogy ezeket már arra vettem. Alighogy lemegy a karácsony, a szülinapjuk miatt máris szerezhetem be az újabb ajándékokat, amit szintén 4 család részéről kell intézni az ikreknek, tehát újabb 8 ajándék.
A karácsony és a szülinap okán egy hónap leforgása alatt 20 ajándékot kell kiválasztanom, úgy hogy annak mindenki örüljön, az álomjáték bukkanjon ki a csomagolópapírból, de ne veszekedjenek rajta, és persze készségfejlesztő legyen, valamint jól hasznosítható.
Időközben egy másik malőr is történt: kiválasztottam egy szép babát kis orvosi készlettel együtt Borókának, majd szépen elrejtettem. Következő hétvégén a gyerekek dédimamájához mentünk, aki ragaszkodik ahhoz, hogy saját maga találja ki és szerezze be az ajándékokat. Ráadásul ezt hihetetlenül élvezi, karácsonykor nemcsak a gyerekek, de az ő arcát is érdemes nézni, mert ugyanazt a boldogságot lehet rajta látni. Amikor ott voltunk, megsúgta, hogy miket fog hozni hozzá a Jézuska. Kiderült, hogy mind a ketten pontosan ugyanazt az orvosi babát vettük meg, pedig 300 km-re lakunk egymástól, és össze sem beszéltünk. Ő ráadásul Pesten vette, ahol sokkal bővebb a kínálat, tehát 1000 másikat is választhatott volna. Ennél még az érdekesebb, hogy ezt másodszorra csináljuk…
A Fogtündér is járt már nálunk, akkor már az első tejfog mozgásakor megágyaztam a sztorinak, fogtündér meséket néztünk, amiből kiderült, hogy a fogacskáért is valami apróság „jár”. Reggel a párna alá kukkantva kétség sem fért hozzá, hogy itt járt a Fogtündér.
Néha sokasodnak a teendők egy-egy ünnep alkalmával, de legalább ugyanannyira élvezem, mint a gyerekek. Az adventi időszak a kedvencem, mert jó sokáig tart. Szerintem minden anyuka boldogan készíti a gyerekeket az ünnepekre, mert az örömük és a lelkesedésük mindent fáradtságot megér. Egyedül azt sajnálom, hogy a legendás alakok közül Álommanó nem tudok lenni, mert az ikrekre már ráférne végre egy egész éjszakán át történő alvás.