Maszk alatt mosolyogni...

Nagyon durva, rettegtem tőle, hogy milyen érzés lesz.

De mosolyogtam és még segítettem is egy hölgynek pakolni.

Hihetetlen érzés volt, adni, s mellette görbe módra rakni a számat.

Nem lefele. Felfele.

Aztaaa, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés.

Próbáld ki!

Majd a pénztárnál megkérdezték tőlem, -mivel vettem egy üveg bort is-, hogy elmúltam e már 18?! Először azt hittem viccel “Segíthetek? Irénke”. De nem viccelt!

Szóval még jobban boldoggá tett és vigyorogtam a maszk alatt!

És képzeljétek ez sem fájt. De Irénkének sem. Mosolygott. Csodás, de fáradt és kimerült szeme tele volt szeretettel.

Majd beültem a kocsiba és max. hangerővel ezerszer meghallgatva és ordibálva énekeltem a Képzelt riport összes dalát.

Van egy dal. Keresd meg. Ismered. Nyisd meg! Csak elfelejtetted, hogy miről is szól...

“És mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk,

életünkön át, életünkön át,

.....

Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk,

nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj!

.....

Arra születtünk, hogy mégse dobjuk el hitünket,

hogyha szenvedünk, hogyha szenvedünk.”

Szóval az van, hogy bízzatok abban, hogy amit adsz, azt kapod vissza. Egy mosoly. Kedvesség. Hit. Erő. Egy értékes szó. Még ebben a sz@r szakaszban is, ami minket körülvesz.

És minden nap fogj meg egy napsugarat és kapaszkodj és mosolyogj. Még akkor is, ha fáj. Mert nem baj, hogyha fáj!

Puszi:

K.,

https://www.facebook.com/lelekkoffein