Mese az kell...

Mese, mese…a kukában?

Lehet, hogy nem leszek népszerű ezzel a bejegyzéssel, de vállalom!

Nem akarok általánosítani, ítélkezni...de egy picit meglepődtem, hogy hol tart a világunk...

Anyám és apám szerint mindig különc voltam.

Valahogy máshogy lettem bekötve, annó a nagypapám azt mondta: “Roza! (Így szólított) Te egy másik bolygóról jöttél!”

Lassan kezdek rájönni...igazuk van!

Édesanyám óvodában dolgozik.

Méghozzá abban az oviban, ahova én is jártam.

Luckóval bent voltunk a mamánál és döbbenten tapasztaltam, hogy van egy olyan részleg, ahol használt/selejt/ "nem kell senkinek", "nyugodtan vidd el" könyvsarok van kialakítva.

Az ötlet szerintem csodás.

A szülők ott hagyhatnak könyveket, de el is lehet vinni.

Megálltam.

Lefagytam.

Anyám már látta a fejemen, hogy torzul. Grimm, Andersen, Donászy Magda, Benedek Elek mesekönyv hegyek.

A képen a kezeim alatt a gyerekkorom.

Ez a két csoda sem kellett senkinek, egy szülő sem vitte el.

A “használt/ selejt/ kuka” polcról vettem le. Egyszerűen a szívem kifacsarodott.

Anyám megszólal: "Ezek a könyvek itt vannak 1 éve. Nem viszik el őket!"- éreztem, hogy megy fel a vérnyomásom.

Miért vannak ezek a könyvek kidobálva?! Fogtam magam és elhoztam.

Lucának. És magamnak. 1955-ös kiadás. Érték. Kincs.

Itt tartunk?!

Az elrabolt királykisasszony; A hétszépségű királykisasszony; A kerek kő, A só; A három kívánság és még sorolhatnám...mind-mind a gyerekkorom meséi.

Basszus! Mi Lucával-még, ha hullafáradt is vagyok és a szemem ki is esik, akkor is leülök este és olvasok neki.

Mert kell!

Mert fontos!

Félreértés ne essék...nem magamat szeretném ezzel fényezni.

Nem vagyok én sem a tökéletes anyukák mintaképe.

Azt is tudom, hogy számtalan szülőtársam van, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint én, de az hogy a “kuka polcról” senki sem viszi el a gyerekének a mesekönyvet, (egy óvodában!) nagyon sok mindent elmond a világunkról...

Nincs is annál jobb, mikor a szőke kis jövőmmel minden porcikánkkal és lélekmorzsánkkal benne vagyunk a mesében.

Elég csöpögősen írtam le, de így van...

Nem fogok most "hegyibeszédet" tartani az olvasás fontosságáról.

Felesleges.

Nem osztom az észt.

Minek?!

De ahelyett, hogy állandóan azt a k***a telefont/ tabletet nyomkodnánk és tesszük fel a sok szánalmas, magamutogató, felszínes tökéletesnek gondolt baromságot a világhálóra, egy pici értéket is próbáljunk már a gyerekeinknek adni.

Csak egy picit.

Lehet ezt csinálni, nem azt mondom.

Nem leszek álszent, de mértékkel.

Majd, délután Lucával az utcán sétálva hallom, hogy egy anyuka jelzi a kisfiának: “...ha továbbra is így viselkedsz este nem lesz “tab”!”

Most ez komoly?! Tényleg?!

Nem lesz tab?

Nem lesz tablet?!

Mi van?! Ez valami vicc?!

Sajnos nem...ez a valóság...

Egy szó, mint száz...nem akarok itt valami ősanya szerepbe feltűnni. Pláne nem leszek képmutató….Távol álljon tőlem, mert -egyedülállóként- nagyon sokszor vannak nekem is rossz napjaim, amikor nem tudom a maximumot hozni Lucának (már nem is akarom...), sőőőt az én gyerekem is néz tv-t, de ez akkor is elkeserítő.

Szerintem. Kukába dobjuk az értékeket? Édes Isten… L

#tiszteletakivételnek