Mitől jó evők az ikrek?

Az ikrek nagytesója ritka rossz evő volt. Fogzáskor kezdődött a válogatás, ami azóta is úgy maradt. Rengeteg mindennel próbálkoztam az evés megszerettetésének az érdekében, de kevés eredményt hozott. Sokszor volt idegtépő az eredménytelenség, ezért nagyon izgultam, hogy az ikrekkel dupla kínlódás lesz az evés. Ők viszont születésük óta jó evők, a hozzátáplálás kezdetén néhány ügyetlen mozdulat után rájöttek, hogy mennyi finomság várhat még rájuk, és mohón habzsolták az ismeretlen ízeket. A bio püréket a hozzátáplálás javaslatait betartva kapták, és úgy ették, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Ráadásul mindig extra adagot kellett készítenem, mert a legtöbbször úgy éreztem, hogy fér még a pocakba. Pontosabban szólva nem kellett éreznem, visítottak, míg nem kaptak még egy kört a pempőkéből. Egy idő után még így is azt éreztem, hogy nem laktak jól. Ekkor vezettem be a darabos ételeket, gyakorlatilag zökkenőmentesen vették az akadályt. Ekkor már szemet vetettek a mi ételünkre is: földhöz csapták a kis bio, fűszermentes édesburgonya hasábjaikat, és az én ebédemet követelték. Gondolván, hogy ennek még nem jött el az ideje, megetettem őket az én ebédem eljötte előtt, hátha teli pocakkal nem kívánják meg az én ételemet. Persze, hogy nem vált be a trükk, helyette inkább kétszer ebédeltek. Szépen lassan átálltunk a „rendes” ennivalóra, ők pedig pempőkéről soha többet hallani sem akartak. A saját kiskonyhájukban is egyre többet sürögtek-forogtak, talán remélték, hogy a műanyag ételek életre kelnek, és azokat is megkóstolhatják.

Bármit ettem, azonnal csatlakozni akartak, csoda, hogy a kávémat ki tudtam menteni a karmaik közül. Alaposan meg kellett fontolnom, hogy mikor állok neki enni, mert mindent azért mégsem akartam megkóstoltatni velük, ideértve az édességeket, ami nálam a kávéval karöltve jár. Ekkoriban az ikrek nagytesóját zugevésre buzdítottam, mert nem szerettem volna, ha a kicsik bizonyos édességekre rákattannak, és csak azt követelnék. Szegénykém be is tartotta, így elrejtőzve majszolta a kedvenc csokijait. Hamarosan elkezdték keresni az ikrek a rejtekhelyeket, ahol a finomságok lapulnak. Gyorsan át kellett rendezni a konyhát, hogy ne egy szuszra faljanak fel mindent. Eddig is előszeretettel tömtek mindent a szájukba, de ezután még inkább résen kellett lennem, nehogy valami nem nekik való kerüljön oda. Azt már említenem sem kell, hogy a földre leesett falatka a legfinomabb, márpedig nehéz ezt elkerülni, mert amit az egyik baba ledob, azt a másik gyorsan felkapkodja, még mielőtt lecsaphatnék az alacsonyan szálló kis falatkákra. Kis hörcsög módjára képesek az ételt gyűjtögetni a szájukba, ami olykor a homokozóban pottyan ki, ők pedig rezzenéstelen arccal kapnak utána, és helyezik vissza a szájukba. Én meg lesokkolódva feszegetem a szájukat, amikor azt látom, hogy valami ismeretlen eredetű ennivalót falatoznak a homokból.

Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy mennyi ételt képesek magukba tömni, azt is válogatás nélkül. Gyakorlatilag bárhol vagyunk, ennivalóval a kezükben érzik magukat igazán komfortosan. Szerencsére a nagytesójuk nem ételirigy, ezért sokszor abból csurran-cseppen nekik is. Előfordult az is, hogy alig vettem ki a serpenyőből a hekket, máris jöttek oda kunyerálni, miközben még a banánt majszolták. Addig nyafogtak, hogy adtam nekik egy kis kóstolót, ők pedig elégedetten folytatták a banán majszolását. Fura egy ízlésük lehet, mert a következő falat banán után ismét jöttek a hekkre. Ez csak egy kiragadott példa, de gyakorlatilag rendszeresen hoznak össze hasonló ízkombinációt.

Az ikrek sosem voltak válogatósak, sem étvágytalanok. Találóbb lenne azt mondani, hogy mindent képesek megenni, bármit, ami az útjukba kerül, válogatás nélkül. Szerintem ők már az anyaméhben is versengtek az ennivalóért, és ez a „szárazföldön” sincs másként, azért lehetnek ilyen jó ritka jó evők. Ez meg is látszik rajtuk, nagyon jó húsban vannak, és idén nyáron már a „lángosos néni” is alig győzte a lángosokat legyártani a kicsiknek.