Önkéntes bébiszitter
Sok mindenre számítottam az ikrek kapcsán, de arra a nagyon kellemes meglepetésre kicsit sem, hogy a játszótéren önkéntes babysitterekbe botlom. Ennél már csak az a meglepőbb, hogy ezek a lelkes segítők 8-10 éves kislányok.
Azt már megszoktam, hogy bárhová megyünk, Boróka ellopja a show-t: perceken belül mindenki észreveszi, megjegyzi és mosolyogva figyeli, mert ő főállásban cukiskodik. Azt viszont nem szoktam meg, hogy valaki szárnyai alá is vegye a kicsiket.
Balatoni nyaralásunkkor egyszer csak megjelent körülöttünk egy nagylány, aki már kapásból tudta a picik nevét, és beszélgetésbe bonyolódtunk. Mint kiderült, ő már napok óta figyelt minket, én viszont csak az ikreket néztem, őt sajnos nem láttam. A beszélgetés egyre csak folytatódott, ő pedig közben elképesztő ügyesen sürgött-forgott a kicsik körül. Egy idő után megkérdeztem a kislányt, hogy miért nem megy inkább játszani, vagy bármi neki való dolgot csinálni. Itt ért a meglepetés, mert azt válaszolta, hogy ő már megbeszélte a szüleivel, hogy ő ma csak a kicsikkel fog játszani. Megengedték neki, ő pedig maradna. Elcsodálkoztam, hogy ennyire felkészült, és azon még jobban csodálkoztam, hogy ránk akarja szánni az idejét.
A kicsik is tanácstalanul néztek felváltva rám, ill. a kislányra, aki végül annyira nem tágított a közelünkből, hogy rövid időn belül teljesértékű családtagként kezelték, és szemrebbenés nélkül nyújtották neki is a kis kezeiket, ha szerettek volna valamit. Próbálkoztam többször is rávenni a kislányt, hogy biztosan talál jobb programot a kicsik felügyeletén kívül, de nem hagyta magát lebeszélni. Következő nap a nagymamájával is beszéltem, nehogy azt gondolják, hogy valamivel próbálom rávenni, hogy segítsen, de elmondták, hogy eltántoríthatatlan. Sőt, arra vár egész nap, hogy mikor jelenünk meg a közelben, és már rohan is elénk. Kiderült, hogy nem csak az én ikreim ébresztették fel benne az anyai ösztönt, hanem minden baba láttán anyáskodóvá válik. Hihetetlen volt számomra az a természetesség, ahogy a gyerekek felé közelít, ami érezhetően zsigerből jön nála, végül én is teljes bizalommal voltam, nem volt bennem félsz, hogy bármi gond adódhat. Mikor elálmosodtak a kicsik, gondoltam végre kicsit el tudom küldeni balatonozni a kis babysitterem, de nem akart. Inkább szorgalmasan kísérgetett minket a babakocsi tologatása során, pedig az tényleg unalmas és fárasztó. Mikor végre elaludtak a kicsik, nagy sóhaj keretében küldtem el lángost enni, vagy vízibiciklizni, vagy fürödni, vagy bármi, ami Balatonos. Ismét melléfogtam: ott akart maradni a babakocsi mellett, amíg alszanak. Döbbenet. Ekkor megérkezett a nagymamája, és „erőszakkal” elvitte a kislányt vízibiciklizni. Kicsit szomorúan, de csatlakozott a családjához, de láttam, hogy a vízibicikliről is felénk tekintget. A nap további részét is velünk töltötte, és a lelkesedése nem hagyott alább. Hamarosan megérkezett egy újabb kislány, akiről azt gondoltam, hogy a testvére lehet, de nem. Egy újabb önkétes babysitter csatlakozott a csapathoz, aki szintén gyorsan belopta magát a kicsik szívébe. Végül egymásra licitálva próbálták lekötni a kicsik figyelmét.
A kislány nyaralásának vége felé nem maradhatott el a közös fotó, amihez a kislány ragaszkodott. Fájó szívvel köszönt el az ikrektől, én pedig új reményekkel voltam teli, hogy a sok ellenpélda ellenére is lehet kedves, okos és tisztelettudó egy ekkora nagylány. Remélem, hogy nem bánta meg, hogy a nyaralását ránk pazarolta, mikor jobbnál jobb programokkal tölthette volna az időt. A következő héten egy újabb kislány állt be testvéreivel és unokatestvéreivel együtt babysitternek, akik alvásidőben még az ikrek nagytesójával is nagyon jókat játszottak. Vicces volt, ahogy megérkeztünk a strandra, hirtelen egy csapat lány rohant az irányunkba, akik azt kiabálták, hogy itt vannak, itt vannak! Ők is nagyon aranyosak voltak, pl. a kicsik homokvár rombolási szenvedélye láttán külön hatalmas Boróka és Beni várat építettek, hogy ők 2 másodperc alatt lerombolhassák. Hintába tették őket, ha oda mutogattak, üldözték őket, ha szöktek, és már én is kezdtem elhinni, hogy ezek a kislányok tényleg élvezik, hogy babázhatnak.
Nagyon érdekes volt ezt a segítséget megtapasztalni, nem is hittem volna, hogy 8-11 éves kislányokban ennyire a felszínre tud törni az anyai ösztön. Én legalábbis nem emlékszem, hogy ennyire babázhatnékom lett volna ekkora koromban. Amellett, hogy valóban sokat segítettek, a legpozitívabb az volt a számomra, hogy ezek a kiskamasz lányok felnőtteket meghazudtoló módon figyelmesek és gondoskodóak tudnak lenni.
