Orvosnál jártunk..

A doktor néninket nagyon szeretjük, olyan aranyos, mint egy mesefigura. Ezt a kicsik is érezhetik, mert mindig jókedvűen mosolyognak rá. Időpontra megyünk, így sosincs túlzsúfolva a váró – egészen a megérkezésünkig. Mi rögtön elfoglaljuk a két hordozóval, pelenkázótáskával, bundazsákokkal, kabátokkal, iratokkal a fél várót, a térfoglalásunkat pedig élénk érdeklődés övezi. Vannak, akik közvetlenül megszólítanak, rafináltabb anyukáknak a „kisgyereke szeretné megnézni a két babát”, és így közelítenek. A váróban az addig síró gyerekek is szipogva próbálják értelmezni, amikor anyukájuk magyarázza nekik, mi az, hogy ikrek. Kis idő elteltével nem kis derültséget okoz, amikor rövid átgondolás után ugyanezen gyerekek ikertestvérért könyörögnek, mert „ő is iker szeretne lenni”. A pakolás és vetkőztetés közben már csípőből válaszolom meg a kicsikkel kapcsolatos kérdéseket, mindenkit érdekel szinte minden, ami az ikrekkel kapcsolatos. Szerencsére a babák nem ismerik fel a helyet, nem kezdenek sírni a korábbi „kínzások” helyszínét felismerve, sőt kifejezetten jókedélyűen várják a fejleményeket. Benike mostanában a tapsolás megszállottja, gyakran köti le magát vele. Tiszta sikerélmény hozzá beszélni, mert mindig lelkesen csapja össze a kis tenyerét, sőt időnként vissza is tapsol. Boróka a tapsvihar közepette is legjobban ismerkedni szeret, mindenkire nagyokat vigyorog, egy-egy babakocsi láttán pedig majd’ odarepül megvizsgálni, hogy mi ez a féljármű, legalábbis a miénkhez képest ez egy fél babakocsinak tűnik.

A védőnő a vizsgálat kezdetén leméri a piciket, ami előtt meg szoktuk tenni a tippjeinket, hogy ki mennyit hízott (már a babák közül). Habár Beni született később, mégis elsöprő a fölénye a mérlegelésnél. Ő általában másfél kilóval több, mint Boróka. Az orvos néni ezek után beinvitál a rendelőbe, ahol alaposan megvizsgálja az ikreket. Mindig választhatunk, hogy kit vizsgáljon először, ilyenkor a nyűgösségi állapot alapján állítjuk fel a sorrendet. Benike általában az első, ő nagyon megörül az új „játékoknak” és próbálja megszerezni a doktor nénitől a sztetoszkópot és a spatulát. Ezek után Boróka bezsebeli a bókokat a frizurájáért, majd a rend kedvéért vigyorog egy sort. Ha szurit is kapnak, akkor biztos Benikét visszük először, mert ő viszonylag halkabban sír a Borókához képest, az ő hangja leginkább egy sikító kismacskáéhoz hasonlít, akinek épp ráléptek a lábára. Ha ő rázendít, akkor már nem hallanánk semmit abból, amit a doktor néni mond. Ezt tapasztalat alapján állíthatom: legelőször a hölgyeké volt az elsőbbség az oltásnál, de utána csak jelbeszéddel tudtunk értekezni a doktor nénivel, olyan éles hangon tudott sírni Boró. Amíg lezajlik a vizsgálat, addig a váróban cserélődik a közönség, így amikor a vizsgálat végeztével kimegyünk, akkor újabb meglepett arcok néznek ránk. Hamarosan mosolyogva mondják, hogy most már megoldódott a rejtély, miért hallottak kétféle sírást. Ekkor jönnek újra a leggyakoribb kérdések. Az öltöztetés már gyorsan megvan, távozásunkkal egész kiürül a váró. Tulajdonképpen jól szokott alakulni az orvoslátogatás, a szurikat leszámítva nem kell végeláthatatlan sírásoktól tartanunk, és a kicsiknél sem merült fel soha semmilyen probléma.

Betegség miatt még nem kellett vinni a kicsiket az orvoshoz, így eddig csak a kötelező ellenőrző vizsgálatokon vettünk részt. Nagyon örülök, hogy nem betegesek, mert – habár nagyon elégedettek vagyunk az orvossal – a hozzá való eljutás számunkra felér egy kirándulással, sokkal kellemesebb otthon játszani „doktorosat”.