Oviba szoktunk
Oviba szoktunk
Most, hogy haza értünk a nettó 2 órás nagy bevásárlásból, s megismerkedtünk körülbelül 567 ezer emberrel a hipermarketben...(a lányom eléggé egy feltűnő jelenség...) igazán jó leülni egy picit.
Úgy érzem tegnap volt hétfő reggel.
Ez a hét...
Brutál gyorsan elszaladt.
A mai napom fénypontja azt hiszem az a túró rudi, amit ebédre ettem.
Arra volt éppen időm.
Illetve a következő mondat ragyogta be a reggelemet:
“Anya! Nagyon ügyesen megszoktattál!”
Mai gondolata az autóban az oviba menet. Hangosan nevettem.
Igen. “Megszoktattam.”
Beszokott.
Csak én nem tudom megszokni, hogy ilyen nagy már.
Azt hittem könnyebb lesz a bölcsi után NEKEM is az új környezet.
Abszolút nem!
Ugyanolyan degenerált módon bőgtem munka előtt egy fa árnyékában talpig kiöltözve.
Szerintem ezt nekünk, anyukáknak találták ki. Mármint a beszoktatást.
Szerda: “Anya! Nagyon hiányoztál!”
No én erre kitaláltam valamit.
Vagyis...
Olvastam valahol, de én kicsit átformáltam magunkra.
Az ő kezére is és az én kezemre rajzoltam egy-egy pici szívecskét.
Jeleztem Luckónak, hogy mikor nagyon hiányzom neki az oviban akkor puszilja meg a pici szimbólumot vagy nyomja meg.
Ilyenkor az én szívem a munkában elkezd töltődni, megérzem és akkor azonnal kapcsolatba kerülünk...
Lázadoztak a sejtjeim, folyamatosan nyomkodtam volna a munkahelyemen, de elég viccesen néztem volna ki...pláne egy szakmai konferencián, ahol megállás nélkül szuszakolom a tenyeremet.
Imádta. Imádtam. Imádjuk.
Próbáljátok ki!
Aki még csak hétfőn kezdi a beszoktatást.
Hajrá! És éljen a hétvége!
K.,
