Ovis ballagás
Tegnap ballagott az óvodából az ikrek nagytesója, Balázs. Sokáig bizonytalan volt az esemény lebonyolítása a vírus miatt, de pár hete elkezdhettünk bizakodni, hogy mégis megünnepelhetjük.
Őszintén szólva korábban – még gyermektelenül – nem is értettem, miért kell az oviban a ballagást olyan óriási eseménnyé duzzasztani a nagy csokrokkal, műsorral és ajándékokkal. Mivel különösebb teljesítmény nélkül abszolválható az ovi, nem tűnt túl indokoltnak a nagy felhajtás. Most mégis kicsit belehaltam volna, ha elmarad, vagy ha nem tudom kicsit emelkedett hangulatban megünnepelni az iskolássá válását, illetve nem tudtam volna ünnepélyes keretek között megköszönni az óvó néniknek, dadusoknak azt a sok jót, amivel Balázs gazdagodott az évek során. A legjobb kezek közé került, ki sem lehet fejezni, hogy ez mennyire nagy kincs. A felhőtlen ovis évek után sokkal több felelősséget kell vállalnia, többet kell alkalmazkodnia, és sokféle területen kell helyt állnia. Ezek után már én is úgy gondolom, hogy lezárult egy korszak, és megható látni, hogy ilyen ügyes nagyfiúvá cseperedett a nemrég még olyan gyámoltalan kisfiú. Az ünnepség zavartalanságának érdekében először nem terveztük elvinni az ikreket, illetve főleg azt szerettük volna, hogy csak a Balázs legyen a középpontban, ne lopják el a show-t a mindig huncutságra kész sajtkukac kistesói. Úgy alakult, hogy végül mindenképp el kellett vinnünk az ikreket, mert nem tudtuk másképp megoldani a felügyeletüket. Izgalmas volt, hogy sikerül-e odaérni úgy, hogy kialudták magukat, jóllaktak, jókedvűek, és az eseménynek megfelelő ruhát viselnek. Szerencsére sikerült, és nagyon élvezték, hogy végre megyünk valahová. Rengeteg dicséretet zsebelhettek be, Boróka ruhája pedig még többeket nyűgözött le.
Balázs nagyon ügyes volt, én meg nagyon büszke rá, ahogy olyan ügyesen szerepelt a műsorban. Benit és Borókát kevésbé kerítették hatalmukba az emelkedett érzések, ők igazából arra koncentráltak, hogy a műsor utánra kikészített puffasztott kukacot minél hamarabb megszerezzék. A műsort minimális nyafogással átvészelték, de utána azonnal lecsaptak a nassolni valókra. Miután tele lett a pocak, vidáman indultak el felfedezni a környező játékokat. Annyira lekötötte a figyelmüket a sok újdonság, hogy nem is volt több gond rájuk, gördülékenyen tudtuk megköszönni a Balázzsal foglalkozó pedagógusok sok munkáját.
Balázsnak készültünk csokorral is. Nagyon szereti a hajókat, és a szobája is ennek megfelelő hangulatú, ezért a csokrot is ebben a stílusban készítettem. Volt benne kishajó, de helyet kapott benne több finomság is, amitől elég bajos volt távol tartani az ikreket. Nem számítottam ilyen elsöprő sikerre, Balázs mégis nagyon hosszan csodálta, és részletekbe menően kíváncsiskodott az elkészítés mikéntjéről. Büszkén mutogatta a barátoknak, ismerősöknek, szóval megvolt az öröm.
Kislánykoromban tradíció volt az évzárók és ballagás utáni fagyizás, és ezt a hagyományt alkalmazni akartuk nálunk is, ezért mindenki annyi fagyit kapott, amennyi csak belefért. Boróka nemcsak saját magát, és a ruháját, de még mindkét testvérét is képes volt alaposan összefagyizni.
Erről a ballagásról biztosan elmondható, hogy minden jó, ha vége jó: a nagy talányok után mégis megtarthattuk, ellenkező esetben óriási hiányérzet maradt volna bennem. Az elején kicsit macerásnak tűnt az ikrekkel együtt menni, de végül örültem, hogy ők is megnézhették a ballagó nagytesót, még ha őket legjobban a puffasztott kukac érdekelte.
