Ovizárás
Lement az első két hét a korlátozások kezdetétől, és egész jól ment. Ez talán annak köszönhető, hogy idén már sok mindent tudnak a három gyerek együtt játszani. Tavaly ilyenkor még csak járni tanultak az ikrek, ami a pempőke készítés és etetés mellett nem kínált sok lehetőséget a közös játékra.
Idén már könnyű dolgom van: habár 5 év korkülönbség van az ikrek és a nagytesójuk között, de sikerült találni közös pontot. A gyurmázás jelenleg megunhatatlan, és meglepően hosszú ideig leköti az ikreket, de csak ha besegítek. Amint pár lépéssel eltávolodom, azonnal mindenhova gyurma kerül. Így általában beállok az alkotó táborba, legutóbb például elkészítettem gyurmából a gyerekek makettjét. Persze csak szerintem hasonlítottak…
Egy másik nap az origami tehetségemmel akartam lenyűgözni a gyerekeket. Azt hittem, simán tudok emlékezetből egy csónakot hajtogatni, de kiderült, hogy a csákóra próbáltam ráfogni, hogy hajó. Végül az internetről kellett letöltenem a hajtogatási útmutatót, hogy sikerüljön. Lelkesedésemben egy menő vadászrepülővel is próbálkoztam, de az eredmény nyomokban sem emlékeztetett repülőre, ellenben a gyerekek jót mulattak rajtam, ahogy mindenre hasonlított az azonosítatlan repülő tárgy, épp csak vadászgépre nem.
Másnapra annyira begyakoroltuk a hajónak a hajtogatását, hogy akár vitorlásversenyt is indíthattunk volna. A sok hajó mellé balatoni menü lett a kívánság, így hekket kaptak a gyerekek gofrival. Nem tudom, másnál is így van-e, de nálunk mindenkinek megnőtt az étvágya, alig pakolok el és takarítok össze az egyik étkezés után, már a konyhában sündörögnek, mert éhesek. Lopkodnak minden ételt, amit látnak, majd próbálnak megszökni vele, amiből gyakran még a földre is jut. Különös ételpárosításokat is kitaláltak maguknak: Boróka életében most először kapott tejbegrízt, amit a kóstolás után a pirítósra halmozott, és uborkával ette. A farkasétvágyuk miatt már egyre többet kell gondolkoznom, hogy mit főzzek, ezért egyik nap elővettem az egyik élelmiszerbolt szórólapját, hogy ötleteljek. Ekkor még az újságra is szemet vetettek a gyerekek, végül „stoppolósat” játszottunk, vagyis minden finomságra rá kellett mutatni stop (vagy nyamm) felkiáltással, jelezvén, hogy megennék. Persze közelebb nem kerültem a menütervezéshez, mert mindenki csak az édességeket stoppolta.
Gyerekkorunkban a testvéremmel sokszor játszottunk ilyet, csak akkor egy vaskos ruhakatalógust lapoztunk át, stoppoltuk a nekünk tetsző ruhákat, de persze soha semmit nem rendeltünk belőle. Nem mondom, hogy ez volt a héten a leginkább készségfejlesztő játék, de legalább nagyon jókat nevettünk.
Napi rutinná vált a szomszéd tyúkok hízlalása a megmaradt kenyérdarabkákkal. Keveset kell sétálni hozzájuk, mégis gyakran üres kézzel érünk oda, mert a kicsik útközben felfalják a pipiknek szánt kenyereket is. A pipilátogatás után az új hóbortjuknak hódolnak: csigaházakat gyűjtenek. Ebben is versenyeznek, próbálják egymástól is ellopkodni a megüresedett házakat, majd csigafészket készítenek, és abba teszik a kincseket.
Március 15-ről jelképesen megemlékeztünk: építőkockákból készítettünk kokárdát, majd megnéztük az ikrek nagytesójának korábbi ovis műsorát, amiben kis huszárnak volt öltözve. Még én is emlékeztem a versekre, amiket annak idején együtt tanultunk, ezért otthon újra előadtuk az egész műsort az ikreknek. Sikerünk volt, mert sok volt benne a menetelés, ami ismerős volt nekik az „Aki nem lép egyszerre…” című nóta miatt.
Az ikrek nagyon élvezik, hogy sokat van velük a nagytesó, de néha túlságosan is lendületbe jönnek… Ilyenkor úgy elszabadulnak, hogy meg sem hallják, amit mondok nekik. Az első heteket mondjuk egyébként is arra szántam, hogy csak úgy jól érezzük magunkat, de jövő héten már jöhetnek a készségfejlesztő dolgok, kombinálva a húsvétra való felkészüléssel.
