Bemutatkozik új blogger anyukánk - Pauer Krisztina

Mikor arra kérnek fel, hogy írjak magamról pár gondolatot, mindig megtorpanok. Hogyan is tudnám a világomat néhány mondatban igazán hitelesen és jól megosztani?!

Nos...Ki is vagyok én? 

Más platformokon ilyenkor különböző szerepköröket, jelzőket sorolok fel, de valahogy ide nem ezt gondoltam. 

Egyrészt egy szőke angyal hajú, őzike szemű, pisze orrú kislány anyukája vagyok, akiről nagyon sokat olvashattok majd itt az Astibaba bolt blog rovatában. 

Másrészt pedig egy egyedülálló NŐ vagyok, aki próbálja koordinálni a mindennapjait és, mint egy cirkuszi majom zsonglőrködik az idejével és a mindennapjaival. (Eddig be kell, hogy ismerjem, egészen jól művelem… :-D)

Hivatásom szempontjából mindenem a tréneri/ coaching tevékenység és a kommunikáció szféra. Itt ragadtam, de imádom!

Kislányként színésznőnek készültem, de valahogy az Élet nem úgy szerette volna, hogy a világot a színpadon váltsam meg.

Egyet tudtam. Értéket szeretnék teremteni. Különc voltam és vagyok is…Imádok élni, imádok létezni, még akkor is, amikor az Élettől jó pár kemény pofont kaptam már…

2016-ban megszületett Luca lányom, akinek köszönhetően elkezdtem blogot írni, Lélek Koffein néven. 

A blogommal olykor vallomásokat osztok meg magamról. Számomra az írás egyfajta terápia. Nézzétek el, de a saját platformomon elsőkörben Lucának szánom a bejegyzéseimet.
Neki, hogy a jövőben egy-egy írásommal tudjam őt segíteni. Illetve, ha már nem leszek, akkor lássa, hogy az anyukája is követett el hibákat, sírt, nevetett, szomorú és boldog is volt. Ergo. Élt. 

gy piszoknagy csalódás után elegem lett a filterekkel teli, művigyorokból, színpadias, hiteltelen világból így elkezdtem kiadni magamból írás formájában a gondolataimat. 

Sokan azt hiszik, hogy szégyen a kudarc, szégyen, ha mi nem vagyunk olyanok, mint amit mások elvárnak tőlünk, szégyen, ha a kis felépített varázs-világunk összedől. 

Szégyen, ha nem a kirakat életet választjuk, ahol mindenki olyan tökéletes. Szégyen, ha összeroppanunk. 

Szégyen, ha sírunk, ha érzünk. 

De nem. Baromira nem. Sőt! 

Tudjátok mi a szégyen?! Hogy ilyen világban élünk.
Hatalmas nagy áldás a tisztán látás. 
Hatalmas nagy erő, energia, hit és önfegyelem kell ahhoz, hogy belemerj nézni a tükrödbe és a múlt terheit értékes tapasztalatokká tudd formálni.

Totál őszintén leírom nektek, hogy személyes történeteimről beszélek, mert zseniálisan tudtam én is játszani a “mindenheppiboldogvagyok” női szerepet. De belül rothadtam. Mert éreztem illúzió.

Mert azt gondoltam akkor vagyok igazán jó, ha mindig bólogatok. Ha nem mondom ki a véleményemet. Ha mindig, minden makulátlan és tökéletes. 
Minden fájdalmat, rosszat, negatív dolgot, amivel egy kicsit is szembe kellett volna néznem, azonnal a szőnyeg alá söpörtem.
Így léptem...és változtattam. Magamon. A világomon. És úgy érzem most találtam rá igazán az utamra...

Írásaimban első körben az önismeretről, tudatosságról, anyaságról, érzelmekről, személyiségfejlődésről, éberségről, az életemről írok.

Olvass! Inspirálódj! Kövess és éld meg az őszinte, szívemből írt bejegyzéseimet!

Szeretettel: Kriszta

https://www.facebook.com/lelekkoffein/