Tele vannak élettel...
Kint szenvedek a nappaliban és ugrálok a tv előtt, mint egy kutyus, aki éppen kajára vár. Pörgetem az edzést.
Készül a bádibícs! (Nem!) Csak szeretnék jókat enni a nyáron is,-nem beszélve az egészségemről- így minden nap egy picit szenvedek a testemmel.
Hallom a lányomat, aki a szobájában játszik.
"Tudod Milla, (a babája, amit a nagyszüleitől kapott) az anyukám nagyon készül a szülinapomra!
Ezért most én őt utánzom és én is készülök a te szülinapodra!"
Nevetgél, játszik, hahotázik, majd elhalkul, bekucskulálok és látom gyurmából tortát süt.
Elmegyek, hagyom, annyira bele van merülve a játékba, hogy nincs szívem megszakítani.
Van egy nagy gardróbunk és 10 percre rá hallom, hogy benne játszik.
Bekuckózik, s bepakoljuk a “vendégeket”, akik eljönnek a szülinapra.
Bekönnyezek. Majd leültem vele játszani.
Tudjátok, én tudom, hogy most nem éppen a "mosoly", meg az "örömködés" világát éljük, de nézzétek el, a gyerekeink tudják adni a legnagyobb lelki doppingot a nehezebb napokra, így én ezt a pici történetet most megosztom veletek.
Már azért is le vagyok szólva, ha esetleg tudok örülni valaminek, vagy ha táncolok, mosolygok.
Mert most ebben a világban ezt nem szabad. Tabu örülni.
Tabu élvezni az életet. (Valahol amúgy teljesen megértem, félreértés ne essék!)
Csak picit mertem nevetni. Játszani. Örülni.
Azzal az emberrel, akinek hamarosan az ötödik tortáját sütöm meg.
A gyerekek tele vannak tavasszal.
Tele vannak örömmel.
Tele vannak májussal.
Tele vannak ÉLETTEL.
Picivel több mosolyt kívánok nektek májusra. Gyűlölködés nélkül. Ítélkezés nélkül.
Puszi,
Kriszta
https://www.facebook.com/lelekkoffein
