Zeneimádat
Az ikrek zene iránti fogékonysága hamar megmutatkozott: már pár hónapos korukban észrevehetően felkapták a fejüket a zene hallattán.
Annyira érezték a ritmust, hogy később a hasra fordulás motiválásához is legjobban a nagytesójuk játék szintetizátora vált be, és kúszásban is ez adta meg a kellő lendületet. Ahogy elérték a kis ujjaikkal, azonnal komponálásba kezdtek. Boróka egy idő után keresett magának más játékot, Benike viszont megunhatatlanul nyomkodta a billentyűket. Ha néha én is klimpíroztam nekik egy-egy gyerekdalt, azt szájtátva hallgatták, és láthatóan várták a folytatást. Boróka hamarosan egy kisdobot is szemelt ki magának, azzal járkált körbe a lakásba, mintha csak közhírré akarna tétetni valamit.
A zenéhez való vonzódásuk később nem hagyott alább. Sokszor a nyűgösség esetére adu ászként tartogattam a kedvenc zenéjüket, aminek az első üteme hallatán heves táncolásba kezdtek. A zenei stílusuk az idők során egy picit formálódott, de alapvetően megmaradtak a nagy kedvenceik. Az első mindent elsöprő siker a Baby Shark volt, ami olyan alattomosan lopta be magát az én tudatalattimba is, hogy még zuhanyzás közben is ezt dúdolgattam magamban.
A zenei ízlésük kiművelésében a testvérem volt nagy segítségünkre, aki a Baby Sharkot megunva először a Riszálom úgyis, úgyis elnevezésű zenére táncoltatta meg a kicsiket. A riszaviadalt követően szintet léptek a zenei ismeretek bővítésében: AC/DC-t játszott le nekik. A hatás frenetikus volt: a riszálást agyeldobós pogózás váltotta fel, olyan tombolásba kezdett a két kis metálbébi, mintha csak egy rockkoncerten lennének. Ráadásul ez volt az a zene, aminek a hatására közelebb kerültek egymáshoz az ikrek. A korábbi folytonos veszekedés helyett az AC/DC alatt egyszer csak megfogták egymás kezét, és elkezdtek együtt táncolni. A ritmust ugyan felváltva találták el, de ez nem zavarta őket, lelkesen ropták tovább.
Ha valamiért nem jutnak zenéhez, az gyorsan megmutatkozik náluk, ilyenkor képesek egy csokireklám zenéjére is táncra perdülni, de ha az sincs, akkor Beni előveszi a játék szintetizátort. Már megtanulta megnyomni a demo gombot, amire előadja a jól begyakorolt medvetáncát: zene kezdetekor berogyaszt, majd dülöngél egyik lábáról a másikra. Képes a semmiből is zenét előállítani, csak hogy táncolhasson. De az is előfordult már, hogy a Beni próbált valamit énekelni, és arra táncoltak mindketten.
Nyaralásunk során esténként egy zenész játszott retro zenéket, aminek ők voltak a legnagyobb rajongói, már a babakocsiban próbáltak táncolni, alig győzték kivárni, hogy mehessenek riszálni. Általában elsőként érkeztünk, vagyis a kicsik robbantották be a bulit, ők kezdték a táncot: Boróka sikítozva dülöngélt jobbra-balra, Beni pedig eljárta a medvecsárdást. Minden zene után lelkesen megtapsolták a zenészt, őket meg a körülöttük lassan összesereglő közönség.
A zene nagyon jó hatással van a babákra, sok mindent fejleszt, miközben ők egyszerűen csak jól érzik magukat. A jó hangulat ragadós, az ikrek nagytesójával mi is gyakran csatlakozunk a kis táncos csapathoz. A táncrendjükbe szerencsére könnyű bejutni, így gyakran alakul a nappali mini diszkóvá. Ilyenkor úgy érzem, hogy a zenében a sok fejlesztő hatás mellett eltörpül az, hogy ilyenkor együtt, felszabadultan tudunk egy jót bulizni, aminek a végén a sok nevetésben fáradunk el.
